Ismét egy nagy algoritmusfrissítés zajlott le március első felében, amely szoros összefüggésben áll a 2018 augusztus algoritmus frissítéssel. A Google által is hivatalosan megerősített frissítés, hivatalos neve is van lássuk a részleteket!

Hivatalos név

2019 március 12/13 a Google algoritmusfrissítést hajtott végre, amely nem hivatalosan a Florida 2 elnevezést kapta. A Google Twitter üzenetben reagált a névre:

„Megértjük, hogy hasznos, ha némely algoritmusmódosításnak neve is van. A mi elnevezésünk erre az algoritmusfrissítésre: 2019 március alap-algoritmus frissítés (angolul 2019 March Core Update). Azt gondoljuk, hogy ez segít elkerülni a félreértéseket elmondja, hogy milyen típusú volt a módosítás, és azt is, mikor történt”

Danny Sullivan a Google szóvivője tovább magyarázatokat is fűzött az elnevezéshez. Ebből kiderül, hogy gondolkoztak azon, hogy Core 3-nak nevezik, mivel ez volt a harmadik nagy Alap-algoritmus frissítés, mióta elkezdték ilyen formában bejelenteni a nagyobb alapalgoritmus módosításokat, de önmagában a 3 nem jelent túl sokat ezért maradtak a dátum alapú számozás mellett.

Példaként hozta, hogy a Medic-nek nevezett Update egyáltalán nem kötődött az egészségügyi oldalakhoz, így félrevezető volt, éppen úgy, ahogy most a Florida 2 név is félrevezető lett volna ezért maradtak a mostani elnevezés mellett.

Hivatalosan is megerősített algoritmusfrissítés

Ahogy a fentiekből is kiderül, ezt az algoritmusfrissítést a Google is hivatalosan megerősítette. Twitter üzenetben jelentették be, hogy az alapalgoritmus módosult széleskörűen.

Hirdetés

hirdetés

Danny Sullivan szerint a frissítés amerikai idő szerint március 12-én kezdődött.

Összefüggésben a Medic Update-tel?

Az első hírek és beszámolók alapján sokan arra gyanakodtak, hogy a mostani frissítés a 2018 augusztusi Medic alapalgoritmus megfordítása, mivel sok akkor visszaeső oldal helyezése most helyreállt.

Ugyanakkor a későbbi adatok már összetettebb képet mutatnak.

A Search Engine Roundtable felmérése szerint a válaszadók 57%-a észlelt forgalomnövekedést a mostani frissítés után azt követően, hogy a korábbi nagy algoritmusmódosítások csökkentették a forgalmukat.

SER felmérés

A Sistrix adatai szerint a most érintett domainek 75%-át érintették valamilyen formában a 2018-as nagy algoritmusfrissítések is. Ezek pedig jelentős arányok.

Ugyanakkor a Google hivatalos válasza az volt, hogy „folyamatosan fejlesztik algoritmusukat” tehát nem egyszerűen csak a korábbi algoritmus visszaállításáról van szó.

Ugyanakkor látva a mozgásokat mégis arra gondolok, hogy a mostani frissítés részben a korábbi algoritmus hibáit is orvosolta, bár tény, hogy nem minden weboldalt érintett egyformán. Van, aki most sem állt helyre.

További hírek az március 12-i algoritmusról

Azt ugyanakkor a Google leszögezte, hogy a mostani frissítésnek nincs köze a Pingvin algoritmushoz, most az alap-algoritmus módosult.

Twitter üzenetben azt is elárulta a Google, hogy mesze nem ez volt a valaha végrehajtott legnagyobb algoritmusfrissítések, ugyanakkor elég jelentős volt ahhoz, hogy ahogy korábban megígérték beszámolnak magáról a frissítésnek a tényéről.

Érdekes, hogy a Google azt is közölte, hogy a mostani frissítésnek nincs köze a neural matching nevű mesterséges intelligencia módszerhez. (Ősszel derült ki, hogy ezt a megközelítést a Google a keresések 30%-ánál használják). Kifejezetten ellenőrizték, hogy az alapalgoritmus módosítások nem-e estek egybe a neural-matching fejlesztésekkel, és a válasz az volt, hogy nem.

A Neural Matching nagyjából fél éve része az alapalgoritmusunknak. egyetlen azóta bejelentett alap-algoritmus módosítás ideje sem esett egybe a neural matching fejlesztéseivel.” – áll a cég közleményében.

Hazai helyzet és mozgások

Roppant érdekes a hazai helyzet is. Egyelőre kevés az adat, hogy teljeskörű beszámolót írjak (törekszem rá), de néhány érdekesség már most látszik.

Webbeteg.hu

A webbeteg.hu egyik nagy vesztese volt a 2018-as szeptemberi frissítésnek, majd a Hálaadásnapi frissítéskor nagyot erősödött az oldal. Most úgy tűnik ismét zuhanásban van az oldal organikus forgalma, mégpedig jelentősen.

webbeteg

Hazipatika.com

A Házipatika.com a másik nagy hazai egészségügyi oldal, amely hasonló utat járt be, mint a webbeteg.hu. Most úgy tűnik ismét visszaesőben a forgalma, bár nem olyan jelentősen, mint a Webbetegé.

További adatok

Ha nem is jelentősen, de visszaesett a blikk.hu forgalma, miközben a portfolio.hu erősödött.

blikk forgalma

Szintén jelentősen visszaesett az egeszsegkalauz.hu.

A kisebb egészségügyi szolgáltatók és portálok viszont inkább javulást könyvelhettek el, bár itt is vannak visszaesések is.

Tanulságok

Az ilyen jellegű módosítások sok mindenre rámutatnak. Az egyik, hogy vannak olyan hatások, amelyek ellen nehéz védekezni, hiszen még a nagy oldalak forgalma is jelentősen csökkenhet. A tapasztalat azonban az, hogy ha egy algoritmus valóban rosszabb eredményeket ad vissza, azt a Google igyekszik finomhangolni és ha van némi türelmünk akkor az organikus forgalmunk helyreállhat, ha az oldalunk rendben van. De ebben csak bizakodhatunk. Van proaktív hozzáállás is.

A másik tapasztalat az, hogy az ilyen visszaesések jók arra is, hogy más szemszögből nézzünk oldalunkra, és megpróbáljuk javítani a hibákat. Sok nemzetközi tapasztalat van arról, hogy a hibák javítása után javulni tudott a hátrasorolt weboldalak forgalma.

Épp most kaptam egy e-mail, az egyik SEO Klubtagunkról, aki ezt írta: „Seo auditnak köszönhetően a legújabb algoritmus frissítés visszahozta az oldalam. Megduplázódott az organikus forgalmam!”

Hasonló eredményekről írt Glenn Gabe, vagy éppen Marie Haynes is. Bár a helyreállás nem minden esetben következett be, de azok az oldalak, amelyeken javítottak jobb arányban álltak helyre, mint amelyek, csak várták a csodát. Ha esetleg most csökkent a forgalmad, itt az ideje, hogy jobbá tedd. Az oldal jobbát tétele tartalmi, vagy éppen SEO, esetleg UX szempontból idővel mindig meghozz a gyümölcsét!

Szerző: Szuhi Attila

Üdv! Szuhi Attila vagyok, az ITE.hu alapítója és főszerkesztője. Fő területem a keresőoptimalizálás és az online marketing. Speciális szakterületem a Google büntetések, a technikai SEO Audit és a linképítés.
Ha segítségre van szükséged, keress bátran.

Írd meg a véleményed!

Az e-mailcímed nem lesz nyilvános. A * jelölt mezők kötelezőek.

  1. Köszi a részletes összefoglalót!
    Ezekkel az algoritmus frissítésekkel az a bajom, hogy néha érthetetlenül húzza le, vagy ép lendíti fel egy-egy weboldalam. Bevallom magam már nem is figyelem ezeket, mivel Te úgyis megírod. Akkor aztán megnézem, hogy befolyásoltak-e valamit nálam.

    1. Köszi, ez nagy dicséret. Az tény, hogy már nem úgy van, mint a régi időkbe, amikor a Pingvin vagy Pandáról tudtuk, hogy min érdemes javítani.

  2. Évek óta az első olyan frissítés, ami végre megérdemelt helyre tette az oldalunkat és tolta le az épített linkes, tartalom nélküli vagy ócska másolt cikkekkel teli weboldalakat. Arra leszek kíváncsi, hogy mikor kerülnek vissza a blackhat-es kollégák és mikor dob minket ismételten le az első helyekről, mert mi nem kamu prcikkes oldalakról építkezünk…

    1. Szia!

      Mindenki akkor érzi jónak az algoritmusfrissítést, ha az ő oldala kerül előre 🙂 Én továbbra is sok PR cikkes linkkel megtolt oldalt látok az élen.
      Üdv: Ló Szerafin.

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Cikkek a témában

október 6, 2023

183MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás A Google két nap alatt útjára engedte

augusztus 22, 2023

183MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás A Google egy órája jelentette be, hogy

március 15, 2023

183MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás A Google hivatalos Twitter oldalán jelentette be,

szeptember 12, 2022

183MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás A Google hivatalos Twitter oldalán jelentette be,


INGYENES!

TÖLTSD LE A GOOGLE 100 SEO TANÁCSÁT

A Google 100 legfontosabb keresőoptimalizálási tanácsa!