Utoljára frissítve: április 17, 2015
Témakör: Keresőmotorok
mi ez? SEO hírek

Fontos hír, ami alapjaiban befolyásolhatja a linképítést és a keresőoptimalizálást. A Yandex visszatér a linkekhez.

2013 év végén számoltunk be arról, hogy a Yandex bejelentette, hogy a nagyon erős linkspam miatt, egyes kereskedelmi területeken az algoritmusából törölni fogja a linkeket, és a találati lista rangsorolását más szempontok alapján alakítja ki, amelyek között nem szerepelnek a linkek. A Yandex 2014 tavaszán el is indította az új algoritmust, ami úgy tűnik egy év éles tesztelés után nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mivel a cég most Minszkben a Bynet konferencián bejelentette, hogy a linkek visszatérnek az algoritmusba.

Alexander Sadovsky, a Yandex keresőosztályának vezetője, azt nyilatkozta, hogy a Yandex csalódott az eredményekben, mert a linkvásárlás összesen 16%-kal csökkent, annak ellenére, hogy a cég bejelentette, hogy a linkeket nem veszi figyelembe az algoritmusa.

Éppen ezért a cég úgy döntött, hogy változtat a stratégiáján, és a jövőben a fizetett linkeket büntetni fogja és ezzel párhuzamosan, a természetes linkek egy pozitív szignált kapnak.

Sadovksy azt nyilatkozta, hogy bár a linkek nélküli megközelítés igen sikeres volt, azonban az ipar nagyon lassan reagált a változásokra, éppen ezért döntöttek úgy, hogy a linkeket visszavezetik az algoritmusba, de az eddigi semleges és pozitív szignálok mellett a vett linkeket már büntetni fogják.

Kudarc a link nélküli algoritmus

Ez a megközelítés igen közel áll ahhoz, amit a Google jelenleg is alkalmaz, így talán nem túlzás azt állítani, hogy a linkek nélküli keresőalgoritmus kudarcba fulladt. Bár Sadovsky pozitívan nyilatkozott a linkek nélküli algoritmusról, vélhetően a tapasztalatok mégsem lehettek olyan kedvezőek, ha a cég végül úgy döntött, hogy visszavezetik azokat az algoritmusba, annyi különbséggel, hogy megjelenik a negatív szignál is.

Hirdetés

hirdetés

Vélhetően még mindig egyszerűbb algoritmikusan osztályozni a linkeket, és így állítani elő a találati listát, mint a linkek, mint szignálok nélkül minőségi találatokat produkálni.

A mostani bejelentés igen fontos, mivel egy linkek nélküli algoritmus sikere alapjaiban befolyásolhatta volna a keresőoptimalizálás sikerét. A Yandex kudarca azt mutatja, hogy a keresőalgoritmusok működése még hosszú ideig alapvetően a linkeken fog alapulni. A Google korábban jelezte, hogy figyelik a Yandex kísérletét, és azt is közölték, hogy maguk is kísérleteztek egy ilyen algoritmussal, ám az a találati lista nagymértékű romlását eredményezte.

Úgy tűnik hát maradunk a link alapú keresőalgoritmusoknál, és marad a linkek pozitív és negatív értékelése, és maradnak a büntetőalgoritmusok is. A linképítés nem halott, csak a természetes linkszerzésre, vagy a természetesnek ható linképítésre kell törekedni a jövőben is.

A Yandex keresőmotor fejlesztése 1993-ban kezdődött, így hosszabb múltra tekint vissza, mint a Google. Jelenleg a Google, a Bing, és a kínai Baidu után a világ negyedik legnagyobb keresőmotorja.

Szerző: Szuhi Attila

Üdv! Szuhi Attila vagyok, az ITE.hu alapítója és főszerkesztője. Fő területem a keresőoptimalizálás és az online marketing. Speciális szakterületem a Google büntetések, a technikai SEO Audit és a linképítés.
Ha segítségre van szükséged, keress bátran.

Írd meg a véleményed!

Az e-mailcímed nem lesz nyilvános. A * jelölt mezők kötelezőek.

  1. Túl gyorsan feladták. Ill. nem adtak semmit helyette. Ha lett volna egy csere érték a link helyett akkor nem kellett volna ezt lépniük.

    1. Igen, ez érdekes kérdés. Ha elkezdett csökkeni a linkvásárlás, akkor miért tették vissza a linkeket? Elegendő lett volna büntetni a vett linkekért. Szóval sztem nem a teljes igazságot mondták. Vélhetően nem volt elég jó a találati lista linkek nélkül.

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Cikkek a témában

január 29, 2023

63MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Egy korábbi Yandex alkalmazott kiszivárogtatta a Yandex,

április 11, 2022

63MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Ha internetes keresés, akkor Google! Vagy mégsem?

július 25, 2016

63MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás A Verizon felvásárolt egy legendát, a Yahoo-t.

január 8, 2016

63MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Új keresőmotort indított egy londoni cég, amelynek


INGYENES!

TÖLTSD LE A GOOGLE 100 SEO TANÁCSÁT

A Google 100 legfontosabb keresőoptimalizálási tanácsa!