Kezdőlap » Google » Elérhetővé válik a Google Adsense – egyező tartalmak
Google

Elérhetővé válik a Google Adsense – egyező tartalmak

Google Adsense

Tavaly kezdte el tesztelni a Google, ma bejelentette, hogy globálisan elérhetővé teszi az Egyező tartalmak jellegű hirdetéseket.

A Google tavaly indította el az Adsense program keretében az un. Egyező tartalmak projektet (angolul: matched contents) amelynek akkor az volt a célja, hogy a Google segítségével saját weboldalunk kapcsolódó tartalmait jeleníthettük meg oldalainkon. Ennek az volt az értelme, hogy így egy weboldalnak több aloldalát is megtekinthették a látogatók, így növelve bevételeit.

Már az elmúlt hónapokban is néhány hazai weboldal számára is elérhetővé vált ez a funkció, de a legtöbb esetben még csak saját tartalmak jelentek meg az ajánlások között. A végső cél azonban már ekkor világos volt. Az Egyező tartalmak a saját weboldalunk tartalmai mellett más weboldalak hirdetéseit is megjelenítheti.

Globálisan elérhető az Egyező tartalmak

A Google ezt a már várt lépést jelentette be ma délután:

„A mai naptól kezdve az Egyező tartalmak már hirdetési bevételeket generálhat azáltal, hogy a tartalma között hirdetéseket jelenít meg”

egyező tartalom

hirdetés

A Google blogja szerint az új funkciót az elkövetkező hetekben globálisan is elérhetővé teszik, tehát várhatóan Magyarországon is mind több weboldal élhet majd vele.

A hivatalos közlemény szerint az Egyező tartalmak funkció a jelentős forgalommal és egyedi képekkel rendelkező weboldalak számára lesz elérhető. Saját tapasztalataink szerint már napi 1-3 ezer látogató elegendő idehaza a programba való bekerüléshez.

A hirdetések megjelenítését a blog szerint a saját hirdetések menüpontban az „Allow ads” gombra kattintva tudjuk engedélyezni az egyező tartalmaknál.

Plusz egy hirdetés

Nagyon fontos tudni, hogy az egyező tartalmak egy plusz hirdetési lehetőséget jelent. Az Adsense program jelenleg 3 hirdetési egységet enged megjeleníteni a hirdetőknek, ez egy plusz lehetőség a három hirdetésen túl.

Ma már magyar nyelvű útmutató is segíti az Adsense megjelenítőket az Egyező tartalmak kapcsán, de érdemes a magyar Entity.hu fórumot is átböngészni, mert sok hasznos információ található itt is a konkrét használatról.

Szuhi Attila

Üdv! Szuhi Attila vagyok, az ITE.hu alapítója és főszerkesztője. Fő területem a keresőoptimalizálás és az online marketing. Speciális szakterületem a Google büntetések a technikai SEO Audit és a linképítés.
Ha segítségre van szükséged, keress bátran.

Írd meg véleményed!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.