Talán még emlékeztek rá, hogy októberben Matt Cutts bejelentette, hogy 15%-kal fogják csökkenteni a Authorship eléréseket (a kis arcképeket a találati listán). Íme néhány magyarázat, az okokról.

Sajnos az én Authorshipemet is eltűnte a Google találati listájáról decemberben, azaz nem jeleníti meg a találati listán az arcképemet. Fontos információ azonban, hogy úgy tűnik a válogatás szempontja nem a szerző személye és megbízhatósága volt, hanem az oldalé, ahol az adott cikk megjelent.

Ez már csak azért is valószínű, mert Matt Cutts, októberben nem csak az Szerzőségről beszélt, hanem minden Rich Snippetről. Mindez azt jelenti, hogy elsősorban az oldal minősége és megbízhatósága volt az értékelés szempontja. Matt arról is nyilatkozott, hogy csapata dolgozik egy a Szerző megbízhatóságát értékelő algoritmuson, de mindezidáig még nem került lefuttatásra.

Alapvetően én is egyetértek ezzel a feltételezéssel, hiszen az ite.hu is szeptemberben indult, így még nem rendelkezik kellő bizalommal a Google szemében, azonban arra felkészülhetünk, hogy a jövőben a szerző megbízhatósága is szempont lesz az értékelésnél. Addig pedig az oldalunk minőségén kell dolgozni, ha szeretnénk, hogy ismét megjelenjen a szerző arca a cikkek mellett a találati listán.

Szerző: Szuhi Attila

Üdv! Szuhi Attila vagyok, az ITE.hu alapítója és főszerkesztője. Fő területem a keresőoptimalizálás és az online marketing. Speciális szakterületem a Google büntetések, a technikai SEO Audit és a linképítés.
Ha segítségre van szükséged, keress bátran.

Írd meg a véleményed!

Az e-mailcímed nem lesz nyilvános. A * jelölt mezők kötelezőek.

  1. Na ezért érdekes az a jelenség, hogy a folyamatos frissítések egyik lápcsője az authorship lekapcsolása volt. Ami akár negatívan akár pozitívan érinthette a weboldalakat. Saját oldalam pozitívan, egy fő ügyfelemét negatívan érintette. El nem tudtuk találni, hogy miért szerepel ez a weboldalaknál mint algoritmus változás büntetés/ javítás.

    1. Érdekes módon az Authorship lekapcsolása nagyon megrángatta a találati listát, legalábbis az algoritmus figyelők szerint.Én nagyon sajnáltam, de meglepő módon érdemi fogalomváltozással nálunk sem járt.

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Cikkek a témában

július 1, 2016

0MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás A Google a múlt héten jelentette be,

augusztus 29, 2014

0MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás A Google hivatalosan bejelentette, hogy véget vet

június 26, 2014

0MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás A Google egyik vezető munkatársa bejelentette, hogy

január 15, 2014

0MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Újabb információkra bukkantuk a Google Authorship kapcsán,


INGYENES!

TÖLTSD LE A GOOGLE 100 SEO TANÁCSÁT

A Google 100 legfontosabb keresőoptimalizálási tanácsa!