Utoljára frissítve: február 9, 2016
Témakör: Rangsorolás
mi ez? SEO hírek

Idehaza mindenki arról beszél, hogy a Google-nak több mint 200 rangsorolási szempontja van. Holott több mint tízezer.

Aki keresőoptimalizálással foglalkozik, vagy legalábbis minimálisan érdeklődik a téma iránt, biztos találkozott azzal, hogy a Google-nek több mint 200 rangsorolási tényezője van. A valóság azonban ennek többszöröse, és ez már évek óta közismert, csak idehaza alig kapott publicitást. Lássuk honnan ered a mítosz és mi a valóság!

A 200 rangsorolási tényező mítosza

Hogy pontosan honnan ered a 200-as szám nem könnyű visszafejteni. Első ismert említése 2006-ból származik. Pontosabban szólva 2006. május 10-én a Google kiadott egy sajtóközleményt, amelyben szót ejt a rangsorolási algoritmusról is.

Google 200 rangsorolási tényező

Ebben írják:

„ A Google több mint 200 tényezőt használ a rangsorolás felállítására”

Hirdetés

hirdetés

Ebből a „több mint 200 rangsorolási tényezőből” lett a Google „200” rangsorolási tényezője. A 200-as számot egyébként sok más Google alkalmazott is szívesen emlegette, köztünk Eric Schmidt a Google akkori vezérigazgatója.

Ez a kétszázas szám, azonban ma már inkább csak egy jelkép, ahogy vélhetően korábban is az volt. Egy szám, amely a kezdeti időkben talán jól jellemezte a rangsorolási algoritmus összetettségét. De nem szabad szó szerint értelmeznünk.

Bing: nekünk 1000 rangsorolási tényezőnk van

2010 októberében a Bing partnerségre lépett a Facebookkal, és a közösségi médiából származó információk részesévé váltak a rangsorolásnak. A Bing ekkor büszkén jelentette be, hogy ők több mint 1000 szempontot vesznek figyelembe a találati lista összeállításánál.

Ezer szempont? A Google ennyivel le lenne maradva?

Bocs, de nekünk 10 ezer van

Egy hónappal a Bing bejelentését követően Matt Cutts a Google webspam csapatának akkori vezetője a Pubcon konferencián beszélt a Google rangsorolási tényezőiről.

Akkor mondta el, hogy valóban több mint 200 szempontot vizsgálnak a rangsorolás során, ám ezen szempontok közül soknak több mint 50 variánsa létezik. Azaz egyetlen szemponton belül akár több mint 50 további altényezőt, rangsorolási szempontot vizsgálnak.

Ha a kétszázat beszorozzuk 50-nel, akkor megkapjuk a tízezres számot. Nem tévedés. Tízezer rangsorolási szempont.
Matt Cutts a konferencián ugyanakkor azt is elmondta, nem céljuk belemenni a számháborúba.

És hogy ez pontosan hogy kell értelmezni? Ezt nem tudhatjuk. Lehet, hogy az összes linkkel kapcsolatos dolog egyetlen tényező a 200-ból és a többi variánsa értékeli a horgonyszöveget a link elhelyezkedését, múltját és egyebeket? Lehet, de az is lehet, hogy nem. Nem tudjuk.

Igazából már mindegy

És hogy mi az összes tízezer rangsorolási tényező? Igazából mindegy. Különösen manapság, amikor a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia a harmadik legfontosabb rangsorolási szempont lett. Ma már a Google mérnökei sem tudhatják pontosan egy-egy oldal helyezése miért az, ami.

Az alapelvekkel persze tisztában kell lenni. De nem kell és nem is lehet megismerni sem a 200, sem a 10 ezer rangsorolási tényezőt. De fölösleges is. A Google évente 600-1000 alkalommal módosít algoritmusán.

Legyünk tisztában az alapelvekkel, legyünk tisztában a Google által is elismert rangsorolási elvekkel, legyünk tisztában a SEO tesztek eredményeivel és a korrelációs tanulmányokkal, kövessük a súlyok változását. Használjuk a Google-t és értelmezzük a találati listát és annak változásait. A weboldalt a felhasználóknak készítsük elsősorban, és ne dőljünk be a Google összes állításának.

Szerző: Szuhi Attila

Üdv! Szuhi Attila vagyok, az ITE.hu alapítója és főszerkesztője. Fő területem a keresőoptimalizálás és az online marketing. Speciális szakterületem a Google büntetések, a technikai SEO Audit és a linképítés.
Ha segítségre van szükséged, keress bátran.

Írd meg a véleményed!

Az e-mailcímed nem lesz nyilvános. A * jelölt mezők kötelezőek.

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Cikkek a témában

január 29, 2023

80MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Egy korábbi Yandex alkalmazott kiszivárogtatta a Yandex,

augusztus 22, 2022

80MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Megmutatom, hogy hogyan tudod a helyesírást ellenőrizni

május 12, 2022

80MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás A Google a közeljövőben bevezeti az MST-skálát,

május 10, 2021

80MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás 2021 márciusában összesen 399 millió látogatást regisztráltak


INGYENES!

TÖLTSD LE A GOOGLE 100 SEO TANÁCSÁT

A Google 100 legfontosabb keresőoptimalizálási tanácsa!