A keresőoptimalizálók naptárában az egyik kiemelt esemény Matt Cutts, a Google webszemét elleni osztályának éves beszéde a Pubcon konferencián, hiszen itt lehet bepillantást nyerni mit tervez a Google a jövő évre. Íme, lássuk mi hangzott le az idei beszédben, milyen lesz a keresőoptimalizálás 2014-ben.

Google Authorship

Az egyik legfontosabb változás, hogy a Google szigorítani fogja a szerzőséget, azaz kevesebb személynek az arcképe fog megjelenni a találati listán. Matt szerint a szűkítés 15%-os lesz, és a célja, hogy a szerzőség valódi értéket képviseljen. Mindez azt jelenti, hogy csak a megbízhatóbb szerzők fognak megjelenni a találati listán és ennek fokmérője lesz az is, hogy milyen aktivitást mutatnak az adott területen, magyarán szólva a közösségi jelzések fontos fokmérője lesz a szerzőségnek.

Schema

A szerzőséghez hasonlóan a schema adatok megjelenítsésében is szigorítás várható. Míg ezidáig, aki megfelelően alkalmazta a rich snippet beállításokat, az automatikusan megjelent a találati listán, a jövőben a Google szűrni fogja ezek megjelenítését, az oldal minősége, és az azon megjelenő tartalom alapján.

Mobil mindenek felett

Matt Cutts elmondta, hogy 2011-ben a videónézések 6%-a történt mobilról, 2012-ben 25%-a, míg 2014-ben 40%-ra számítanak. A mobilos keresés és így a mobilra történő keresőoptimalizálás az egyik kulcskérdés a jövőre tekintve. Így ha nincs a weboldaladnak mobil nézete, sürgősen kezdj el dolgozni rajta. Azok az oldalak, amelyek Flash tartalommal rendelkeznek, de a mobilt használónak nincs engedélyezve a Flash tartalom megjelenítése, automatikusan hátrébb sorolódnak.
Ha az oldaladon van valamilyen űrlap, akkor gondolkozz el a requestAutocomplete használatán, különösen a mobilról érkező látogatók esetében. Egy gyorsabbá teszi az űrlapok kitöltését, növeli a felhasználói élményt (vélhetően rangsorolási szempont lesz emiatt).

Webszemét

Matt elmondása szerint az elkövetkező fél évben nem lesznek nagy látványos változások. A Google olyan dolgon dolgozik, ami nem lesz más számára látható, de egy jövőben nagy változás munkái zajlanak.
A nagyon erősen hackelt területeken és oldalakon a találati lista javítása (hitel, p o r nó, stb).
Pingvin 2.0 és 2.1: Lefuttatták a Pingvin 2.0. és mivel nem volt jelentős változás, lefuttatták a 2.1-et is, a jövőben újabb frissítések várhatóak.
Szintén prioritást kap a gyermek pornográfia kiszűrése a találati listából.
A linkeket árusító oldalak büntetése, különösen akkor, ha a szerkesztőségi cikkben dofollow link jelenik meg.
Linkhálózatok: Matt elmondása szerint a Google-nak szép kis listája van a linkhálózatokról, és most azon dolgoznak, hogy miként sújtsanak le ezekre a hálózatokra.

Matt elmondta, hogy idén nem várható Page Rank frissítés, bár náluk naponta frissül, azonban az exportálás meghibásodott, és egyelőre nem dolgoznak a javításán.

Hirdetés

hirdetés

Tartalom

Újabb frissítés várható, amely azokat az oldalakat szűri ki, amelyek túl sok reklámot jelenítenek meg a hajtás feletti részen (ez az a terület, amely betöltődéskor a böngészőben látható, tehát amit görgetés nélkül látunk).
A Google okosabb lesz a Javascript tartalmak feldolgozásában, így egyre jobban tudja majd értelmezni az itt megjelenő tartalmakat és kezelni a Javascript alkalmazásokat.
Tovább folyik a Panda-algoritmus frissítése, amelynek egyik célja az indokolatlanul sújtott oldalak visszahelyezése, valamint a szürkezónák feltárása.
A Webmestereknek növelniük kell az adott területhez tartozó megbízhatóságukat, minél mélyebb és részletesebb tartalmak megjelenítésével.
Kolibri algoritmus: bár a felhasználók kevéssé érzékelték az algoritmus a keresések 90%-át érintette.

Kommunikáció

Új videótartalmakat tesznek közzé a malware/hacking témában: hogyan akadályozható meg egy oldal hackelése és mit lehet ellene tenni.
Kibővítik és konkrét példákat mutatnak be a webmesteri irányelvekben az oldalak optimalizálásáról és a kerülendő módszerekről.
Több mint száz videóban, Hangoutban, nyílt alkalmakon kommunikálnak a webes közösséggel.
Elindítanak egy új oldalt, amely azt mutatja be, hogyan működik a Google keresője.

Jövőbeni tervek

A Google a jövőben az alábbi területekre összpontosít: hangalakú keresés, párbeszéd jellegű keresés, a Knowledge Grapgh fejlesztése, és a Deep Learning, amelyen gépek ezrei dolgoznak folyamatosan és a célja, hogy a kereső jobban megértse a szavak közti kapcsolatot.

Röviden ennyi a konferencián elhangzottakról. Elnézést a kicsit kivonatos feldolgozásért, és a nyers szövegért, de igyekeztünk minél hamarabb hírt adni az eseményről és a várható főbb trendekről. (főbb források: SEL, SEJ, BruceClaj, stb)

Ha van véleményed, kérdésed, észrevételed kérlek oszd meg velünk.

Szerző: Szuhi Attila

Üdv! Szuhi Attila vagyok, az ITE.hu alapítója és főszerkesztője. Fő területem a keresőoptimalizálás és az online marketing. Speciális szakterületem a Google büntetések, a technikai SEO Audit és a linképítés.
Ha segítségre van szükséged, keress bátran.

Írd meg a véleményed!

Az e-mailcímed nem lesz nyilvános. A * jelölt mezők kötelezőek.

  1. Ez jó infó, mindenképpen várjuk a folytatást.
    Az biztos, hogy a Google olyan dolgokba is bele fog látni, amely eddig elképzelhetetlen lett volna, így a webszemét elleni harc rendkívül változatos eszközöket hozhat.

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Cikkek a témában

december 16, 2022

16MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Elkészültek a karácsonyi ajándék sorsolások. Az alábbi

szeptember 2, 2022

16MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás 2022 augusztusában 50 SEO szakértőt és ügynökséget

augusztus 26, 2022

16MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Ebben a cikkben összegyűjtöttem azokat a magyar

május 26, 2022

16MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Van néhány kihagyhatatlan SEO beállítás, amely nélkül


INGYENES!

TÖLTSD LE A GOOGLE 100 SEO TANÁCSÁT

A Google 100 legfontosabb keresőoptimalizálási tanácsa!