A tegnapi napon a Google teljesen megújította a Webmestereknek szóló irányelveit. Az új szöveg magyarul is elérhető.

Máskor is előfordult már, hogy a Google egy-egy mondattal módosította a Webmesterenek szóló irányelveit. A tegnapi napon azonban egy teljesen újraszerkesztett verzió jött ki, ami sok fontos momentumban eltér a korábbitól. Új elemek kerültek be, bizonyos dolgok kikerültek belőle. Új szemlélet jelent meg, amit minden webmesternek és keresőoptimalizálónak ismernie kell.

Ezek azok az alapelvek, ugyanis amit a Google elmond azzal kapcsolatban mik azok a dolgok, amelyek ahhoz szükségesek, hogy egy weboldal keresőbarát legyen, jól szerepeljen a Google találati listáján, és ne kapjon büntetést.

Az alábbiakban végigvesszük a változásokat. Bemutatjuk a régi és az új szövegezést, és egy rövid pár soros megjegyzést is fűzünk hozzá, hogy könnyebben feldolgozható legyen.

Bevezető rész

Az első változások a bevezető szövegben olvashatóak. Nem nagy változások, de említést érdemlőek.

Kikerült az a rész, hogy: ”még akkor is, ha nem tervezi az itt leírt javaslatok megvalósítását.”.

Hirdetés

hirdetés

Korábban az szerepel, hogy ha „betartja a szabályokat”, most pedig, „ha betartja az Általános irányelveket”

Így szól az új szöveg:

„Ha betartja az alábbi Általános irányelveket, a Google könnyebben megtalálja, indexeli és rangsorolja webhelyét.

Javasoljuk, hogy fokozott figyelemmel olvassa el a Minőségi irányelvek című részt. A minőségi irányelvek részletesen leírnak néhány olyan tiltott technikát, amelyek alkalmazása eredményeként a webhelyet teljes egészében eltávolíthatjuk a Google indexéből, vagy más módon is elvégezhetünk rajta algoritmikus vagy manuális spamműveletet. Ha egy webhelyen spamműveletet hajtottak végre, akkor az valószínűleg nem fog megjelenni a Google.hu és a Google partnerwebhelyeinek találatai között sem.”

A korábbi szöveg így szólt:

„Ha betartja az alábbi szabályokat, a Google könnyebben megtalálja, indexeli és rangsorolja webhelyét. Javasoljuk, hogy fokozott figyelemmel olvassa el a „Minőségi irányelvek” című részt, még akkor is, ha nem tervezi az itt leírt javaslatok megvalósítását. A minőségi irányelvek részletesen leírnak néhány olyan tiltott technikát, amelyek alkalmazása esetén teljes webhelyeket eltávolíthatunk a Google indexéből, vagy egyéb módon alkalmazhatunk rá algoritmikus vagy manuális spamműveleteket. Ha egy webhelyen spamműveletet hajtottak végre, akkor az valószínűleg nem fog megjelenni a Google.hu és a Google partnerwebhelyeinek találatai között sem.”

Általános irányelvek

Az általános irányelvek alá bekerült a korábban a tartalmi és technikai irányelvek alatt szereplő szöveg. Ez most kinyitható fülek alatt érhető el. A minőségi irányelvek továbbra is a fő szövegnél olvasható.

Feltérképezés

„Győződjön meg róla, hogy a webhely minden oldala elérhető egy másik megtalálható oldalról induló linken. A hivatkozó linknek a céloldalra vonatkozó szöveget, képek esetében pedig egy alt attribútumot kell tartalmaznia.”

A korábbi szöveg így hangzott:

„Készítsen átlátható szerkezetű, szöveges linkeket tartalmazó webhelyet. Minden oldal legyen elérhető legalább egy statikus szöveges linkről.”

A különbség az, hogy a korábbi szöveg a statikus szöveges link jelentőségét hangsúlyozta, a mostani szöveg, pedig elfogadja a képlink használatát is, amennyiben az alt címke helyesen van kitöltve. Az alt címke jelentősége közismert volt, de ezt most a Google még egyértelműbbé tette.

A másik fontos változás a „hivatkozó linknek a céloldalra vonatkozó szöveg” mondatrész, ami a horgonyszövegek jelentőségét hangsúlyozza.

Nem újdonság ez, de a Webmester irányelvekben újdonság.

Webhelytérképek

Az új szöveg így szól:

„Adjon meg a webhelye fontos oldalaira mutató linkeket tartalmazó webhelytérképfájlt. Adjon meg emellett egy oldalt, amely tartalmazza az ezekre az oldalakra mutató linkek olvasható listáját (néhol webhelyindexnek vagy webhelytérkép-oldalnak nevezik).”

A régiben ez szerepelt:

„Készítsen a felhasználók számára olyan webhelytérképet, amelyről elérhetik a webhely fontosabb részeit. Ha a webhelytérkép számos linket tartalmaz, akkor érdemes lehet felbontani a webhelytérképet több oldalra.”

Érdemben a dolog nem változott, de fontos hangsúlyozni, hogy a Google továbbra is fontosnak tartja a felhasználóknak szóló oldaltérkép használatát, ami sok weboldalról hiányzik. A Google az új szövegben kiemeli az egyébként máshol is szereplő webhelytérképfile fontosságát is.

Hány link lehet egy oldalon?

Az új szöveg így szól:

„Korlátozza az egy oldalon található linkek számát egy lehetőleg nem túl nagy számra (legfeljebb néhány ezerre).”

A régin így szerepelt:

„Egy adott oldalon lehetőleg ne legyen túl sok link.”

Korábban nem lehetett tudni egy oldalon hány link lehet (régen 100-nál többet nem javasoltak a szakemberek.). Most már lehet tudni, hogy a Google akár több ezer linket is hajlandó feltérképezni egyetlen aloldalról is.

Robots.txt

Az új szöveg így szól:

„A feltérképezési költségkeret kezeléséhez a webszerveren található robots.txt fájllal megakadályozhatja a végtelen területek, például a keresési találatoldalak feltérképezését. Tartsa naprakészen a robots.txt fájlját. Ismerje meg, hogyan kezelhető a feltérképezés a robots.txt fájllal. Ellenőrizze robots.txt fájljának lefedettségét és szintaxisát a robots.txt tesztelése eszközzel.”

Korábbi szöveg:

„Hasznosítsa webszerverén a robots.txt fájlt. Ez a fájl mondja meg a keresőrobotnak, hogy mely címtárak térképezhetők fel, és melyek nem. A fájlt tartsa a webhelynek megfelelő, naprakész állapotban, nehogy véletlenül letiltsa a Googlebot keresőrobotot. Látogasson el a http://code.google.com/web/controlcrawlindex/docs/faq.html webhelyre, ahol további tájékoztatást találhat arról, hogy miként küldhet utasításokat a webhelyét feltérképező robotoknak. A Google Search Console robots.txt elemzési eszközének segítségével tesztelheti a robots.txt fájl működését.”

és:

„A robots.txt fájl használatával megakadályozhatja a keresési eredményoldalak és egyéb olyan, automatikusan létrehozott oldalak indexelését, amelyeknek a keresőmotorok felhasználói nem veszik hasznát.”

A robots.txt-re vonatkozó részek korábban több bekezdésben voltak, most összevonásra kerültek. Ami újdonság, hogy kikerült az a rész, hogy: ” nehogy véletlenül letiltsa a Googlebot keresőrobotot.”

Az oldalon belüli keresési találatok kapcsán viszont új dolgok kerültek be. A Google már így fogalmaz: „megakadályozhatja a végtelen területek, például a keresési találatoldalak feltérképezését”. Ez egy nagyon fontos különbség, és sok hazai webáruháznál jelent komoly gondot.

A másik nagyon fontos újdonság, hogy bekerült a feltérképezési költségkeret kifejezés. Idehaza kevés szó esik a crawl budgetről, pedig ez is nagyon fontos eleme a keresőoptimalizálásnak.

Képek felismerése

Korábbi szöveg így szólt:

„A fontos neveket, tartalmat vagy linkeket lehetőleg szöveggel jelenítse meg, ne képekkel. A Google keresőrobot nem ismeri fel a képként megjelenített szöveget. Ha szöveges tartalmakhoz kell képeket használnia, az ALT attribútum segítségével helyezhet el néhány szóból álló leíró szöveget.”

A mostani szöveg pedig:

„A fontos neveket, tartalmat vagy linkeket lehetőleg szöveggel jelenítse meg, ne képekkel. Ha szöveges tartalmakhoz kell képeket használnia, az alt attribútum segítségével adhat meg néhány szóból álló leíró szöveget.”

A mostani fontos változás, hogy kikerült a szövegből az a rész, hogy: ” A Google keresőrobot nem ismeri fel a képként megjelenített szöveget”.

Magyarán szólva ezen a téren a Googlen-nél komoly előrelépés volt. Habár még most is az alt címke használatát javasolja, már vélhetően korlátozottan képes elolvasni a képeken lévő szövegeket is.

Title és alt címke

Régi szöveg:

„Webhelye <title> elemei és ALT attribútumai legyenek informatívak és pontosak.”

Új szöveg:

„Webhelye <title> elemei és alt attribútumai legyenek informatívak, konkrétak és pontosak.”

A változás egyetlen szó, a „konkrétak” de ez is fontos változás. Sok oldalnál látható a kulcsszó-kannibalizmus jelensége, a mostani módosítás leginkább erre nyújt iránymutatást. A cím legyen egyedi és jól különálló a más hasonló oldalak címétől.

Oldalhierarchia

Régi szöveg:

„Készítsen átlátható szerkezetű, szöveges linkeket tartalmazó webhelyet.”

Új szöveg:

„Webhelye tervezésénél tiszta oldalhierarchiát alakítson ki.”

Apró változás, ami inkább szemléletváltást sugall. A tiszta oldalhierarchia azt sugallja, hogy a webhelyek tervezésénél még nagyobb figyelmet célszerű fordítani az információs szerkezet kiépítésére.

Videók és bővített kivonatok

Korábbi szöveg:

„Tekintse át a javasolt bevált módszereket a képekről, videókról és bővített kivonatokról.”

Új szöveg:

„Kövesse a képekre, videókra és strukturált adatokra vonatkozó javasolt bevált módszereinket.”

Apró változás, de mégis fontos. Korábban a javaslat az volt, tekintse át, most pedig kövesse. Ahogy egyre inkább felértékelődnek a videós tartalmak, és a bővített kivonatok, úgy lesz egyre fontosabb ezek helyes alkalmazása.

Helyes HTML kód

Korábbi szöveg:

„Javítsa ki a hibás linkeket és a HTML-hibákat.”

Új szöveg:

„Ellenőrizze, hogy minden link működő weboldalra mutat-e. Használjon érvényes HTML-kódot.”

Két nagyon fontos momentum, az első a 404-es hibákra utal, azaz hogy ne legyenek döglött linkek az oldalon, ez az oldalminőség szempontjából fontos. A másik pedig hogy érvényes HTML-kódot javasol, ez pedig szigorúbb, mint a korábbi szöveg, ami csak a hibák kijavítását javasolja.

Dinamikus oldalak

A Google korábban részletes tájékoztatót adott a dinamikus weboldalakról, mivel ezeket a Googlebot nehezen térképezte fel. Ma már a feltérképezés sokkal hatékonyabb, így ez a rész teljesen kikerült az útmutatóból:

Ha dinamikus oldalak használata mellett dönt (vagyis az URL-címben kérdőjel szerepel), vegye figyelembe, hogy nem minden keresőrobot tudja ugyanolyan jól feltérképezni a dinamikus oldalakat, mint a statikus oldalakat. Érdemes minél rövidebb és minél kevesebb paramétert használni.

Munkamenet azonosítók

A korábbi szöveg így szólt:

„Tegye lehetővé a keresőrobotok számára, hogy munkamenet-azonosítók vagy az útvonalukat nyomon követő argumentumok nélkül is feltérképezhessék a webhelyet. Ezek a technikák nagyon jók az egyes felhasználók tevékenységének nyomon követésére, a keresőrobotok azonban teljesen másképp lépnek egyik oldalról a másikra. Az ilyen technikák alkalmazása azt eredményezheti, hogy a webhely indexelése nem lesz teljes, mivel a robotok nem tudják kiszűrni azokat az URL-eket, amelyek másképp néznek ugyan ki, de ugyanarra az oldalra mutatnak.”

Ez a magyar változatban nem változott, az angolban van apró eltérés, de ez inkább szóhasználatban van. Érdemi különbség nem jelentkezik.

Tartalomkezelő rendszerek

Az új útmutató így néz ki:

„Ha tartalomkezelő rendszert használ (például Wix vagy WordPress), ügyeljen arra, hogy olyan oldalakat és linkeket készítsen, amelyeket a keresőmotorok képesek feltérképezni.”

A korábbi szöveg így hangzott

„Ha vállalata tartalomkezelő rendszerre ruház be, ügyeljen arra, hogy a rendszer olyan oldalakat és linkeket készítsen, amelyeket a keresőmotorok képesek feltérképezni.”

Mint látható a Google az új verzióban nevesített két tartalomkezelőt, a WordPress-t és a Wixet. Becslések szerint ma a weboldalak 25%-a WordPress alatt fut, így érthető a módosítás.

Letiltott erőforrások

Az új útmutató szövegezése:

„Hogy a Google teljes mértékben megismerhesse webhelye tartalmát, annak valamennyi, az oldal megjelenítését jelentősen befolyásoló elemére kiterjedően tegye lehetővé a feltérképezést: például az oldalak értelmezését befolyásoló CSS- és JavaScript-fájl esetében. A Google indexelő rendszere úgy állítja elő a weboldalt, ahogy azt a felhasználó látja, a képeket, a CSS- és a JavaScript-fájlokat is beleértve. Az olyan oldalelemek megtekintéséhez, amelyeket a Googlebot nem tud feltérképezni, továbbá a robots.txt fájlban lévő direktívák hibamentesítéséhez használja a Search Console letiltott forrásokról szóló jelentését, valamint a Megtekintés Google-ként és robots.txt tesztelő eszközöket.”

Korábban ez így hangzott:

„Hogy a Google teljes mértékben megismerhesse webhelye tartalmát, annak valamennyi elemére – így például a CSS- és JavaScript-fájlokra is – kiterjedően tegye lehetővé a feltérképezést. A Google indexelő rendszere az egyes oldalak HTML-kódját, továbbá elemeit, így például a képeket, továbbá a CSS- és JavaScript-fájlokat felhasználva jeleníti meg a weboldalakat. Az olyan oldalelemek megtekintéséhez, amelyeket a Googlebot nem tud feltérképezni, továbbá a robots.txt fájlban lévő direktívák hibamentesítéséhez használja a Search Console Megtekintés Google-ként és robots.txt tesztelése eszközét.”

Itt apró leginkább szóhasználati különbségek vannak. Az új verzió megemlíti a Search Console letiltott forrásokról szóló jelentését , illetve a weboldal feltérképezésénél megemlíti, hogy a Google úgy állítja elő a weboldalt, ahogy azt a felhasználó látja.

Látható tartalom elsőbbsége

Teljesen új elem, a friss Webmester Irányelvekben a rejtett tartalmakra vonatkozó rész.

„Tegye webhelye fontos tartalmát alapértelmezés szerint is láthatóvá. A Google fel tudja térképezni a navigációs elemeken, például lapokon vagy kibontható szakaszokon belül elrejtett tartalmat, azonban ezt a tartalmat a felhasználók számára kevésbé hozzáférhetőnek tartjuk, és úgy gondoljuk, hogy a fontosabb információkat az alapértelmezett oldalnézetben kellene láthatóvá tennie.”

Ez egy nagyon fontos kitétel, különösen a webáruházak számára, ahol a tartalom gyakran fülek alá van helyezve.

Nofollow link a hirdetésekre

Az új szöveg szerint:

Igyekezzen biztosítani, hogy a hirdetések ne befolyásolják a keresőmotorban elfoglalt rangsorolást. Például a robots.txt vagy a rel=”nofollow” használatával megakadályozhatja, hogy a feltérképező robot kövesse a hirdetési linkeket.

Korábban ez így hangzott:

„Igyekezzen biztosítani, hogy a hirdetések ne befolyásolják a keresőmotorban elfoglalt rangsorolást. A Google AdSense hirdetések és a DoubleClick-linkek esetén például a feltérképezést tiltja a robots.txt fájl.”

Az új szöveg sokkal egyértelműbb a kezdő oldaltulajdonosok számára, ugyanis konkrét instrukciót ad a linkek nofollow-ra helyezésével. Kikerült az Adsense vonatkozó rész, ami meglehetősen nehezen értelmezhető volt.

Oldalsebesség

Az új szöveg, így hangzik:

„Optimalizálja az oldalak betöltési idejét. A gyors oldalak elégedettebb felhasználókat jelentenek, és javítják az internetes élmény általános minőségét (különösen a lassú internetkapcsolattal rendelkező felhasználók számára). A Google az oldal teljesítményének teszteléséhez a PageSpeed Insights és Webpagetest.org vagy hasonló eszközök használatát javasolja.”

A korábbi szöveg szerint:

„Kövesse nyomon webhelye teljesítményét, és optimalizálja a betöltési időt. A Google célja a legrelevánsabb eredmények és a nagyszerű felhasználói élmény eljuttatása a felhasználókhoz. A gyors oldalak növelik a felhasználói elégedettséget, és javítják az internet általános minőségét (különösen a lassú internetkapcsolattal rendelkező felhasználók számára), így reméljük, hogy ahogyan a webmesterek fejlesztik webhelyeiket, az internet általános sebessége is nő.”

A mostani szöveg feszesebb, és a Google konkrét eszközöket is ajánl a sebesség tesztelésére.

A Google egy teljes bekezdésnyi szöveget törölt is, ahol konkrét eszközöket sorolt fel:

„A Google javasolja, hogy minden webmester rendszeresen figyelje a webhely teljesítményét a Page Speed, YSlow, WebPagetest vagy más eszközök használatával. További információkat, eszközöket és segédanyagokat találhat a Tegyük gyorsabbá az internetet című bejegyzésben.”

Többféle eszközre optimalizáljunk

Teljesen új momentum, hogy a Google külön felhívja a figyelmet a többféle eszközre történő optimalizálásra:

„Készítse el webhelyét minden eszköztípusra és -méretre, az asztali számítógépeket, a táblagépeket és az okostelefonokat is beleértve. A mobilbarát tesztelőeszköz használatával tesztelheti oldalai működését mobileszközökön, és visszajelzést kaphat a javítandó területekről.”

Ez a mostani változtatás sok magyarázatot nem igényel, csak leköveti az elmúlt évek változásait. Fontos, hogy megemlíti a Google mobil tesztelő oldalát. Apró szóhasználatbeli változtatás van a böngészők kapcsán is.

HTTP vs. HTTPS

A HTTPS kapcsolat rangsorolási tényező lett, így nem csoda, ha ez az új elem megjelenik a Webmestereknek szóló útmutatóban is:

„Ha lehetséges, biztosítsa webhelye kapcsolatait HTTPS használatával. A felhasználó és az Ön webhelye közötti kommunikáció titkosítása az internetes kommunikáció követendő gyakorlata.”

Gyengén látók

Szintén új elem, hogy a Google megemlíti a gyengénlátókat és a képernyőolvasó eszközöket is:

„Győződjön meg róla, hogy oldalait a gyengén látók és a vakok is megfelelően használni tudják. A használhatóságot például egy képernyőolvasóval tesztelheti.”

Minőségi irányelvek

Meglepetésre a minőségi irányelvek az a terület ahol egy félkövér kiemelésen kívül semmi nem változott. Erre talán a későbbiekben kerül sor.

Összegzés

Bár talán úgy tűnik a változások nem igazán jelentősek, a Webmester Útmutató ilyen mértékű átdolgozására évek óta nem került sor. És ez semmiképpen nem elhanyagolható. Vannak teljesen új elemek (mobil optimalizálás, HTTPS, képernyőolvasók, füles tartalmak) amelyek részben csak lekövetik a változásokat, de vannak olyan új momentumok, amelyek idehaza kevés figyelmet kaptak, és a mostani változtatásokkal, talán nagyobb hangsúlyt kapnak. Ilyen a Crawling Budget, vagy a fül alatti tartalom.

Érdemes tehát átolvasni és az új szemüveggel átnézni weboldalunkat, vajon megfelel-e a Google új irányelveinek?

 

 

 

 

 

Szerző: Szuhi Attila

Üdv! Szuhi Attila vagyok, az ITE.hu alapítója és főszerkesztője. Fő területem a keresőoptimalizálás és az online marketing. Speciális szakterületem a Google büntetések, a technikai SEO Audit és a linképítés.
Ha segítségre van szükséged, keress bátran.

Írd meg a véleményed!

Az e-mailcímed nem lesz nyilvános. A * jelölt mezők kötelezőek.

  1. Nem megy mobilról (chrome, droid) a hozzászólás 🙂 A googlr részéről hiába irányelvezik így-úgy, ne felejtsük, h bort iszik, s vizet prédikál. Niche-specifikus a serp, es nagyon sokszor ellentmondanak maguknak. A tab-es, slideres dolog sem feltetlen igaz, mar amit mondanak. Szamtalan szegmensben van elol hasonlo megoldassal beagyazott tartalom. Google = felrevezetomester, az alap iranyelvek inkabb kezdo webmestereknek szolnak, s nem a seo-ban sok eve munkalkodo embereknek. Utobbiak szamara neha rohej is a G kommunikacioja, foleg, ha evek ota figyeled a serp-et sok szegmensben 🙂

    1. Szia!

      Köszi a hozzászólást. Hibát majd megnézzük, sajnos „öregszik a sablonunk”, de hamarosan lesz új.
      Nyilván a Google nagyon keveset mond el, és sokszor félrevezet, de azt gondolom az irányelvekben nincs hazugság. Persze van számos olyan tényező amit meg sem említenek.
      A Tab-os dologgal amúgy én egyetértek és logikus is. Az más dolog, hogy ez csak egy, nem túl jelentős tényező a sok közül, ettől még jól szerepelhet egy oldal.
      Azzal viszont 100%-osan egyetértek, hogy a SERP niche specifikus.

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Cikkek a témában

december 16, 2022

74MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Elkészültek a karácsonyi ajándék sorsolások. Az alábbi

szeptember 2, 2022

74MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás 2022 augusztusában 50 SEO szakértőt és ügynökséget

augusztus 26, 2022

74MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Ebben a cikkben összegyűjtöttem azokat a magyar

május 26, 2022

74MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Van néhány kihagyhatatlan SEO beállítás, amely nélkül


INGYENES!

TÖLTSD LE A GOOGLE 100 SEO TANÁCSÁT

A Google 100 legfontosabb keresőoptimalizálási tanácsa!