Matt Cutts, a Google webmesterekhez szóló osztályvezetője új videójában arról beszélt, mikor jön el az az idő, amikor a Google kevesebb szerepet szán majd a linkeknek a rangsorolásban.

Matt Cutts arról beszélt, hogy bár a linkeknek még sok évük van hátra, a Google dolgozik azon, hogy kevésbé kelljen rájuk támaszkodni a jövőben. Hogy miképpen?

Nos, Matt szerint a Google két területen dolgozik aktívan. Az egyik a nyelv jobb megértése, a másik a szerző rang bevezetése. Matt már korábban is beszélt arról, hogy míg a feketekalapos SEO-sokat igyekeznek megtörni, addig dolgoznak egy olyan algoritmuson is, amelynek célja a ”jó fiúk” támogatása. Algoritmus szinten megtalálni azokat a személyeket, akik szakértői egy-egy szűk területnek. Természetesen ha a Google jobban tudja értelmezni a szöveget, akkor annak megítélése is könnyebb feladat lesz.

Jelenleg az jelenti a nehézséget, hogy a Google hogyan szűrje ki azokat a személyeket, akik egy-egy területnek a szakértői. Ehhez kellene jobban megérteniük a nyelvet és összekapcsolni az írott szöveget egy-egy személlyel. Ha ez sikerül, akkor kevésbé kell majd a linkekre támaszkodniuk.

Ez azonban nem most lesz Matt szavai szerint, és addig a linkek fontossága megmarad a rangsorolási algoritmusban.
Részletek a videóban:

Hirdetés

hirdetés
Szerző: Szuhi Attila

Üdv! Szuhi Attila vagyok, az ITE.hu alapítója és főszerkesztője. Fő területem a keresőoptimalizálás és az online marketing. Speciális szakterületem a Google büntetések, a technikai SEO Audit és a linképítés.
Ha segítségre van szükséged, keress bátran.

Írd meg a véleményed!

Az e-mailcímed nem lesz nyilvános. A * jelölt mezők kötelezőek.

  1. A linkekkel még nem is lenne baj, mert azokat már elég jól kezelik szerintem. Azonban a több mint 200 tényező ami a rangsort mozgatja, itt ott ráférne már egy jobb áttekintés. Mert elég sok területen előfordul, hogy egy szakmailag jobb oldal is hátrább sorolódik csak mert egy másik oldal domain életkora nagy.

    1. Hát szerintem a linkeknél is elég sok gond van. Egyes oldalaknál működnek a katalóguslinkek, máshol nem, elég csak a keresőoptimalizálás szóra elől levők linkprofilját megnézni. Vélhetően ha a Pingvin is eljut oda, ahova a Panda, hogy része lesz a fő algoritmusnak akkor tisztább lesz a helyzet. A maradék 200 faktorrol meg sajnos elég keveset tudunk, de igazada van, hogy ott is lehetnek gondok.

    2. Megközelítés kérdése, hogy a 200 most tényleg 200 vagy inkább 400. Ha a rangsorolási tényezőkről beszélünk, akkor a külső hivatkozások kiértékelése nem 1, hanem 50-100 különböző faktor alapján történik. Így már számbelileg is komoly hányadát adja az algoritmusnak az offsite szegmens. De itt a számoknak nincs semmi értelme.
      Önmagában a domain életkorának egyetlen honlap sem köszönheti a jó helyezéseit. Találhatunk ilyen összefüggést, de nem feltétlen ez az ok.

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Cikkek a témában

október 10, 2023

30MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás A linképítés a mai napig a keresőoptimalizálás

augusztus 28, 2023

30MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Akinek weboldala van, vagy linképítéssel foglalkozik azt

június 16, 2022

30MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Mi az a link vagy hiperhivatkozás? A

június 15, 2022

30MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Mi az a horgonyszöveg? A horgonyszöveg, (vagy


INGYENES!

TÖLTSD LE A GOOGLE 100 SEO TANÁCSÁT

A Google 100 legfontosabb keresőoptimalizálási tanácsa!