Utoljára frissítve: szeptember 30, 2014

Ahogy arról beszámoltunk, a Google lefuttatta a Panda algoritmus 4.1-es verzióját. Idehaza egyelőre kevés nyoma van az algoritmusnak, de igyekszünk beszámolni az eddigi tapasztalatokról.

A design oldalak a nyertesek

A Searchmetrics folyamatosan monitorozza a weboldalak láthatóságát a keresőkben és ennek köszönhetően, elsősorban a külföldi oldalak esetén jól észlelhető, hogy kik a nyertesei és a vesztesei a mostani algoritmusfrissítésnek. A Screaming Frog blogoldalán hívták fel a figyelmet arra, hogy a designoldalak úgy tűnik egyértelmű nyertesei a frissítésnek. Ezekre az oldalakra az a jellemző, hogy kevés szöveges tartalom mellett igen nagy a képek aránya. A Google korábban ezen oldalak egy részét hátrébb sorolta, ám a mostani frissítés ismét helyezésbe hozta ezeket az oldalakat. A kereső algoritmusa úgy tűnik képes felismerni, hogy a képes tartalom nem feltétlenül jelent gyenge tartalmat, mégha kevés is a szöveg az egyes bejegyzésekben.

SER büntetve?

A SER, azaz a Search Engine Roundtable, az egyik legismertebb keresőoptimalizálás témájú hírportál, amely naponta jelentkezik több SEO hírrel. A szerkesztő, Barry Schwartz sejtése szerint a SER-t is érintette a Panda algoritmus, mégpedig hátrányosan, lényegesen csökkent az oldal organikus forgalma. A SER-en naponta jelennek meg hírek, de ezek egy része általában rövid, olykor alig haladja meg az 1000 karaktert, bár a cikkek ettől függetlenül kétségtelenül értékesek.

Híroldalak előnyben

A Search Engine Land összesítése szerint a legfőbb nyertesek a hír és tartalomgazdag oldalak, valamint a nagy letöltőoldalak, miközben a vesztesek sorában a játékoldalak, dalszöveg és esetlegesen az orvosi oldalak találhatóak. A SEL szintén a Searchmetrics adataiból indult ki, és arra is felhívták a figyelmet, hogy nagy nevek is vannak a vesztesek között, mint például a yellow.com, ami a Yellow Pages oldala.

Tipikus hibák

A hmtweb írt róla, hogy több tucat olyan oldalt néztek át, amelyet érintett a mostani Panda algoritmus. Meglepő módon azok az oldalak, amelyeket a Panda büntetett klasszikus hibákkal voltak tele. Ilyen a kulcsszóhalmozás a szövegben, vagy a címben, a lebegő reklámblokkok, a felugró ablakok, a túl erőszakos letöltési javaslatok, az affillate linkek, és a tartalom gyenge oldalak.

Hazai információk

Idehaza egyelőre alig van információ a Panda hatásáról. Néhány weboldal esetén szeptember 24-24-én némi csökkenést tapasztaltunk a forgalomban, míg másoknál növekedési tendencia figyelhető meg, de egyelőre drasztikus büntetésnek nincsen nyoma. Az ite.hu egyelőre úgy tűnik, a nyertesek közé tartozik. A tegnapi napon új organikus forgalmi csúcsot döntöttünk.

Hirdetés

hirdetés
Szerző: Szuhi Attila

Üdv! Szuhi Attila vagyok, az ITE.hu alapítója és főszerkesztője. Fő területem a keresőoptimalizálás és az online marketing. Speciális szakterületem a Google büntetések, a technikai SEO Audit és a linképítés.
Ha segítségre van szükséged, keress bátran.

Írd meg a véleményed!

Az e-mailcímed nem lesz nyilvános. A * jelölt mezők kötelezőek.

  1. 3 kiemelt projektet tartok szem előtt: ebből kettő nem vesztett semmit (egy katalógus oldal és egy céges oldal + blog) a 3. egy webshop amit viszont keményen érintett.
    Még tart a kiértékelés, de sajnos egybeesett az augusztusi frissítéssel a webshop teljes új shopra való költözése így szerintem ez még módosulhat.

    1. Szia!
      Köszönöm az információkat, ez nagyon hasznos, mivel eddig idehaza nem nagyon láttam egyértelmű példákat a mostani frissítés hatásáról (amúgy persze sajnálom is). Konkrét dátumok esetleg tudnál mondani (melyik nap?).

  2. Szia,
    az én oldalamat nagyon durván érintette a kedves panda. Igaz ez volt az első csapás amit google-től kaptam, de ez most nagy volt, nem kérek belőle többet. A látogatószámom a felére csökkent, pedig a tartalom szerintem teljesen rendben van. Mindig igyekszem egyedi tartalmat írni és a témák is ki vannak dolgozva rendesen. Szeptember 17étől esett a forgalmam és durván a felére. Eddig szinte minden növényem nevére keresve a google elsőnek dobta ki az oldalamat, most meg már azt se tudom hol találom őket. Eléggé elkeserítő, főleg, hogy mindenhol azt írják a kis site-oknak kedvez ez a frissítést.

    1. Szeptember 16-17-én nem a Panda futott, pontosabban nem ez a bejelentett Panda. A te oldalad különösen érdekes, így elsőre azt mondanám, hogy a nyelvi beállítások okozhatták a gondot.

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Cikkek a témában

június 27, 2017

44MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Ismét szóba került a Panda-algoritmus, Gary Illyés

június 15, 2016

44MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Az utóbbi időkben ritkábban írtunk a Panda

január 15, 2016

44MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Újabb pár soros információmorzsával szolgáltak a Google

január 13, 2016

44MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Tegnap számoltunk be róla, hogy a Panda-algoritmus


INGYENES!

TÖLTSD LE A GOOGLE 100 SEO TANÁCSÁT

A Google 100 legfontosabb keresőoptimalizálási tanácsa!