Globálisan is elérhetőek lesznek a Facebookon az új like gombok. A tetszik mellé hat új gomb érkezik.

Heteken belül

Teljesen megújul a Facebook lájkolása, ezt már októberben tudni lehetett, de ma a Bloomberg gazdasági napilapnak megerősítette Chris Cox a fejlesztésért felelős vezető, hogy „heteken belül” globálisan, így Magyarországon is elérhetővé válnak az új lájk gombok – írja az ite.hu.

A Facebook az elmúlt hónapokban több országban is tesztelte az új lájk gombokat, amelyek a Facebook Reakciók elnevezést kapta. A love, a haha, a yay, a wow, a sad és az angry, amiket magyarra a szeretem, a vicces, a szuper, a hűha, a szomorú és a mérges nevekre lehetne fordítani, ugyanakkor nem voltak globálisan sikeresek.

facebok érzelmek

A szupert nem értik mindenhol

Chris Cox elmondása szerint a yay, azaz szuper gomb, nem volt globálisan érthető, azaz egyes kultúrákban nem volt teljesen egyértelmű a jelentése, így ez a tesztelés során elbukott. Ez tehát nem lesz része a Facebook új gombjainak.
A kísérlet során a Facebook szociológusok bevonásával finomította az új gombokat és azok megjelenését a végső változat kiválasztásához.

A párizsi merénylet mérföldkő volt

Cox szerint a tesztelés során a Párizs merényletek komoly mérföldkövet jelentettek. A tesztelő országokban a felhasználók tömegesen használták az új gombokat, ami mutatja ezek sikerét.

Hirdetés

hirdetés

„Szerethetsz valamit, vagy szomorú lehetsz valami miatt, esetleg mérges. Az emberek az okostelefonokon nem szeretnek gépelni, és a tetszik gomb nem mindig fejezte ki azt, amit éreztek” – nyilatkozta a szóvivő a Bloombernek.

Az új gombok nem lesznek azonnal láthatóak a Facebookon, hanem az egeret a Tetszik gomb fölé navigálva válnak majd elérhetővé.

Bár pontos dátumot a szóvivő nem mondott, azt nyilatkozta heteken belül mindenhol elérhetőek lesznek az új gombok.

Szerző: Szuhi Attila

Üdv! Szuhi Attila vagyok, az ITE.hu alapítója és főszerkesztője. Fő területem a keresőoptimalizálás és az online marketing. Speciális szakterületem a Google büntetések, a technikai SEO Audit és a linképítés.
Ha segítségre van szükséged, keress bátran.

Írd meg a véleményed!
Szuhi Attila Válasz megszakítása

Az e-mailcímed nem lesz nyilvános. A * jelölt mezők kötelezőek.

  1. A 6 új gomb már húsvét előtt megjelent, használtam is,..de..utána elszállt az egész oldal. A felső mezőnél megjelenő üzenetek, ismerősök, adatvédelem ablakok nem tünnek el, csak függőleges vonalkák szaladgálna. A jobb oldali menü nem nyílik meg -beállitások, kijelentkezés stb. Régen a gombok fölé menve szépen kiírta mire jó, megfelelő színnel. Most egymásra ír, feketével, olvashatatlan. A chat keret állandósult, nem tűnik el, a fogaskerék nem látható stb. Az egészet eltolták, a régi jól működött. Az említett keretek (felületek) minden mögöttük levőt takarnak. Szóval hiába kínlódok napok óta, ez van. Toll a f-csapat fülébe.

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Cikkek a témában

augusztus 20, 2019

90MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás A hazánkban is igen népszerű közösségi portál

október 11, 2017

90MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Sejtettük, szinte tudtuk, de most lett először

március 8, 2016

90MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás A Facebook tavaly indította el Instant Article

február 24, 2016

90MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Imádom, vicces, hűha, szomorú, dühítő. Ezek az


INGYENES!

TÖLTSD LE A GOOGLE 100 SEO TANÁCSÁT

A Google 100 legfontosabb keresőoptimalizálási tanácsa!