Utoljára frissítve: szeptember 27, 2013

Új időszámítás kezdődött a Google életében. 12 év után teljesen új keresőalgoritmus szolgál ki minket, amely a Kolibri-algoritmus nevet kapta. Hasonló léptékű változás 2001-ben történt utoljára.

Cikkünk folymatosan frissül és bővül!

A bejelentésre izgalmas körülmények között került sor. A Google kibérelte azt a garázst, ahonnan eredetileg a két alapító Larry Page, és Sergey Brin elindította a Google világhódító útjára. A sajtótájékoztatóra érkező újságírókat egy buszra rakták és úgy szállították el az egykori – ma már legendává vált – garázsba. A tájékoztatót Susan Wojcicki kezdte, aki akkoriban a garázs kiadta a két alapítónak, és ma már a keresőóriás kommunikációjáért felel. Őt követte Amit Singhal a Google alelnöke, aki bejelentette az új algoritmus bevezetését. A rendezvény időzítése nem volt véletlen, ezen a napon ünneelte a Google 15 éves születésnapját is.

Itt a Kolibri-algoritmus

A Hummingbird, azaz Kolibri névre keresztelt új keresőalgoritmus felelős azért, hogy a keresőmezőbe beírt kifejezésre a Google-n milyen találati listát kapunk. A keresőalgoritmus a Google szíve, hiszen ez határozza meg, hogy a kereső milyen tényezők alapján rangsorolja a weboldalakat. Bár a bejelentés a tegnapi napon történt, az új algoritmus nagyjából egy hónapja már él, de az életbe lépés pontos dátum egyelőre ismeretlen. Egyes feltételezések szerint augusztus 20.-a körül történhetett a váltás, mert ekkor módosult jelentős mértékben a találati lista. Hasonló nagyságrendű változtatásra nagyjából 2001-ben került sor a Google életében, Amit Singhal elmondása szerint. Bár 2010-ben történt egy hasonló jelentős fejlesztés, az un Caffeine, az azonban inkább érintette a Google infrastruktúráját, mintsem a keresőalgoritmust. A mostani változtatással, magát a keresőalgoritmust írták újra, olyan mértékben, amire Singhal elmondása szerint 2001-óta nem volt példa.

A Google évente több száz alkalommal módosítja keresőalgoritmusát, a mostani változás azonban a teljes keresőalgoritmus újraírását jelenti a hírek szerint. Természetesen a korábbi rangsorolási tényezők jelentős része megmaradt az új algoritmusban is, ám új elemek is bekerültek a keresőmotorba.

Értelmezi a kereséseinket a Kolibri algoritmus

A Kolibri egyik új eleme, az, hogy mostantól a Google megpróbálja jobban értelmezni kereséseinket és jobb válaszokat ad az összetett kérdésekre. Mindez azt jelenti, hogy a Google most már nem csak a kulcsszavakra összpontosít kereséseinkben, hanem megpróbálja értelmezni is az adott keresést.
Pédául arra a kérdésre, hogy: ”Hol vásárolhatok a legközelebb egy iPhone5-ös készüléket”, már nem elsősorban webáruházakat sorol a kereső, hanem a keresési kifejezések alapján feltételezi, hogy valóságos üzletet keresünk, és helyzetünk alapján a hozzánk fizikailag is legközelebb eső üzletet próbálja meg megmutatni.

Hirdetés

hirdetés

A Kolibri-algoritmusra azért is szükség volt, mert ahogy Scott Huffman a Gooogle másik vezetője elmondta, az okostelefonok megjelenésével egyre többször keresnek az emberek élő szóban, ez pedig azt jelenti, hogy nem kulcsszavakat mondanak, hanem teljes mondatokban fogalmazzák meg kérdéseiket. Ennek értelmezése lényegesen összetettebb feladat, amit az új algoritmussal kívánnak megoldani. Huffmann elmondása szerint a keresés egyre inkább egy párbeszédre kezd hasonlítani a keresők és a Google között. Bár az összetett keresések látszólag bonyolultabbak, ám ezek helyes értelmezésével a Google, a Kolibri algoritmus segítségével pontosabb válaszokat is tud adni.

Amit Singhal újságírói kérdésekre elmondta, hogy a Kolibri algoritmus minden keresési találatot érint, de legnagyobb befolyása az összetett hosszú kérdésekre van. Tehát ezek esetében módosulhatott leginkább a találati lista. A Kolibri egyébként még nem lépett életbe a teljes interneten. singhal szavai szerint, jelenleg 90%-os szinten áll az új algoritmus.

Nem ez az első állat a Google életében

A keresőóriás életében nem ez az első alkalom, hogy valamely állatról nevezi el keresőalgoritmusát, illetve annak változásait. A Pingvin és Panda algoritmus frissítések célja az volt, hogy a gyenge tartalmú weboldalakat, vagy manipulált weboldalakat kiszűrje a találati listából. A Kolibri elnevezést, az új algoritmus azért kapta, mert a Google szerint, az új algoritmus a kolibrihez hasonlóan gyors és precíz.

A Google egyébként folymatosan fejlesztette a keresőalgoritmusát. 2001-ben a helyesírás ellenörzés, 2003-ban a szinoníma értelmezés volt az új fejlesztés, majd ezt követte az auto suggest, amivel a keresett szó beírása közben közben kaptunk ajánlatokat a keresendő kifejezésre. 2012-ben jelentett óriási áttörést a Google Knowledge Graph, amely a keresések értelmezését is elkezdte, majd 2013-ban jött a Kolibri algoritmus.

Mennyiben érinti az új algoritmus a keresőoptimalizálást?

Az új algoritmus nagyjából egy hónapja kezdett életbe lépni, mivel utoljára augusztus 20-a körül volt jelentős mozgás a találati listában, lehet hogy ez lehetett a bevezetés dátuma, de jelentős mozgások voltak szeptember elején és közepén is. Az új algoritmus némileg módosította a Google rangsorolási tényezőit is, így a találati lista is változhatott. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyes weboldalak helyezése bizonyos kifejezésekre hátrébb, vagy előrébb léphetett.

A Google állítása szerint ezek a változások nem érintik a keresőoptimalizálást. A weboldal tulajdonos feladata továbbra is a magas színvonalú tartalmak előállítása, és ez biztosíthatja a jó helyezést a találati listán. A fő változás az lehet, hogy egyre nagyobb jelentősége lesz az összetett kereséseknek, és erre a keresőoptimalizálással foglalkozó szakembereknek fell kell készülnie, különösen a bejegyzések címének jó megválasztása, a részletes címsorok kaphatnak nagyobb jelentőséget.

A Kolibri algoritmus technikai részleteiről sajnos egyelőre kevés információnk van, amennyiben új híreket kapunk, arról igyekszünk azonnal beszámolni. És neked mi a véleményed az új algoritmusról?

Szerző: Szuhi Attila

Üdv! Szuhi Attila vagyok, az ITE.hu alapítója és főszerkesztője. Fő területem a keresőoptimalizálás és az online marketing. Speciális szakterületem a Google büntetések, a technikai SEO Audit és a linképítés.
Ha segítségre van szükséged, keress bátran.

Írd meg a véleményed!

Az e-mailcímed nem lesz nyilvános. A * jelölt mezők kötelezőek.

  1. Visszajelzés: Névtelen
  2. Akkor ezek szerint eddig ha az oldal címe az volt, hogy akarmi.hu/bableves-recept
    ezek után az akarmi.hu/hogyan-fozzek-bablevest lesz a nyerőbb a találati listában?

    Az emberek az elmúlt 10 évben eléggé megszokták, hogy ne körmondatokat tegyenek fel a guglinka hanem kulcsszavakat
    nem értem ezt a változtatást, mire jó..

  3. Kedves Anna!

    Nagyon jó a kérdés. Ha megnézed a külföldi oldalakat, ahol a hazainál lényegesen nagyobb a verseny, ott azt találod, hogy a bejegyzések címe egyre hosszabb lesz, egyrészt azért mert több kulcsszavat lehet így elhelyezni, másrészt azért mert egy-egy témában egyre komolyabb a verseny. A feltett kérdésra talán az a jó válasz, hogy legyen egy bableves resept oldal, és legyen egy hogyan főzzek babelevest oldal s, ami egy támogató oldalnak fogható fel. Ilyenből kell töb, és ez linkeljen vissz a bableves receptek oldaladra, erősítvén azt.

    Az emberek korábban azt is megszokták, hogy ne használjanak ékezetet, most már ahhoz vannak hozzászokva, hogy használjanak. A változtatás lényege egyrészt a hangalapú keresésben rejlik, másrészt a összetett kérdésekkel sokkal konkrétabban meghatározhatjuk a keresett információt, és így hosszabb távon a kereső is egyre jobb találatokat tud adni.

  4. Én igazánól örülök ennek a változtatásnak. Sokkal könnyebb dolgunk lesz, mármint ami a munka tempóját illeti, gyorsabb lesz így. Egyszerűbb is, és talán még hatékonyabban lehet majd dolgozni.

  5. Kedves Anna és Attila!

    A kolibri lényege, hogy intelligensebb találatokat adjon, elvileg. Ez azt jelenti, hogy nem kell hogyan főzzek bablevest cikk (se külön, se régi helyett), hanem maradhat ugyanúgy, mint eddig, pl.: Jókai bableves recept v. Bableves készítése gyorsan, stb..

    Aztán az algo már a keresésekre figyel és a „hogyan” kérdezőknek odadobja a fenti recepteket. Esetleg azzal érdemes még javítani, irányítottá tenni ezt az egészet, hogy a kontextusban használjuk a „hogyan” és egyéb kifejezéseket, így már könnyebben tudja a tartalomhoz társítani a kereső az adott céloldalt.

    Üdv.

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Cikkek a témában

szeptember 15, 2023

265MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás A Google bejelentette, hogy szeptember 14-én útjára

április 26, 2023

265MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Elég meglepő és kissé nehezen érthető bejelentést

december 6, 2022

265MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás A Google bejelentette, hogy a tegnapi napon,

június 16, 2022

265MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Ebben a cikkben megtalálod a Google algoritmusainak


INGYENES!

TÖLTSD LE A GOOGLE 100 SEO TANÁCSÁT

A Google 100 legfontosabb keresőoptimalizálási tanácsa!