Utoljára frissítve: január 17, 2023
Témakör: Kép SEO

Hogyan szerezzünk ingyenesen és jogtisztán képeket blogbejegyzésünkhöz, vagy közösségi médiás bejegyzésünkhöz? Ebben a cikkben megmutatom a legjobb minőségű képek forrását, amit jogtisztán használhatsz weboldaladon.

És azt is megmutatom, hogyan tudsz teljesen egyedi képeket előállítani hihetetlen minőségben a mesterséges intelligencia segítségével.

Ebben a cikkben megmutatom:

  • milyen jogi kockázatai vannak a képek letöltésének és ezt hogyan tudod elkerülni
  • honnan tudsz jogtisztán, jó minőségű képeket letölteni
  • hogyan tudsz jó minőségű, egyedi képeket készíteni

Képek felhasználásának jogi háttere

Sajnos, legtöbben nem vagyunk tisztában az internetes szerzői jogokkal, és úgy gondoljuk, ami ott fönt van, az bárki számára elérhető. A gyakorlatban azonban ez nem állja meg a helyét. A szerzői jogokról az 1999. évi LXXVI. törvény rendelkezik, amely szerint a szerzői jog mindig azt illeti, aki a művet megalkotta, esetünkben tehát a fotóst.

Az alapfeltevés tehát az, hogy ha erről másként nem rendelkezett a fotó, videó, szöveg, stb. tulajdonosa, (függetlenül attól, hogy van-e vízjel a képen vagy sem), akkor a szerzői jog valamennyi interneten fellelhető képre vonatkozik. A szerző természetesen lemondhat erről a jogáról, ezt viszont a kép mellett egyértelműen jeleznie kell (szabadfelhasználású fotók).

Ez azt jelenti, hogy a jogdíjakat minden fotó után meg kell fizetnünk azok felhasználása esetén, kivéve, ha erről a szerző lemondott. A legtöbb fotóügynökség szoftverek segítségével ellenőrzi is, hogy hol jelentették meg a képeiket (a képek adatai alapján tudják ezt ellenőrizni), és így be tudják hajtani a jogdíjakat a felhasználókon.

Hirdetés

hirdetés

Külföldi képek letöltésének jogi kockázatai

Gondolhatod azt, hogy semmi vész, majd töltök le képeket külföldi oldalakról. És valóban az esetek 99,5%-ban ebből sosem lesz bajod. A gond az, hogy ha beleesel abba a fél százalékba annak nagyon súlyos anyagi következményei lehetnek.

Külföldön, és sajnos Európában is ügyvédek és ügyvédi irodák arra szakosodnak, hogy levadásszák azokat az oldalakat, akik nem jogtiszta képeket használnak fel. Programok segítségével weboldalak millióit böngészik át, és ahol olyan képet találnak akikkel szerződésük van, akkor azonnal megy az ügyvédi levél és a bírósággal történő fenyegetés.

Gyakran az ügyvédi felszólítás több százezer forintos kártérítést követel. (Ezzel csak akkor foglalkozzál, ha ajánlott levélként kapod a felszólítást).

A lényeg, hogy nem érdemes kockáztatni, amikor rengeteg kiváló minőségű kép tölthető le jogtisztán és ingyen.

Innen tölthetsz le képeket ingyen és szabadon

És akkor, ahogy ígértem jöjjenek azok az oldalak, ahonnan ingyen tudsz képeket letölteni, és azokat jogtisztán tudod felhasználni saját weboldaladon. Nem egy hatalmas listát készítettem, hanem csak a leghasznosabb portálokat válogattam ki neked.

Pexels

Pexels képhost oldal

Ez a személyes kedvencem, és a pexels.com-on szinten mindig megtalálom azt amit keresek, és nincs szükségem a lista további oldalain is keresgélni. A képletöltő oldal így határozz meg önmagát:

A Pexels kiváló minőségű és teljesen ingyenes stockfotókat kínál a Pexels licenc alapján. Minden fotó szépen címkézett, kereshető és könnyen felfedezhető.

És hogy mit jelent a „teljesen ingyenes” és „Pexels licensz„. Íme a lényeg:

  • A Pexels összes fotója szabadon felhasználható.
  • Nem szükséges a forrást megadni. A fotósnak vagy a Pexels-re történő hivatkozás nem szükséges, de mindig nagyra értékelik.
  • A fotókat módosíthatod. Legyél kreatív, és szerkeszd a fotókat tetszés szerint.

Van néhány dolog, amit azonban nem csinálhatsz ezekkel a fotókkal ( és jó eséllyel nem is karasz):

  • Ne hagyd, hogy azonosítható személyek rossz fényben vagy sértő módon jelenjenek meg.
  • Ne add el a fényképek változatlan példányait (pl. ne add el stockfotóként, poszterként, nyomtatásként vagy fizikai terméken, hozzáadott érték nélkül).
  • Ne sugalld, hogy a képen szereplő személyek vagy márkák támogatják a termékét.
  • Ne terjeszd tovább a fotókat, és ne add el azokat más stockfotó- vagy háttérképes platformokon.

Ezek bőven vállalható feltételek szerintem. Nem véletlen, hogy a SEO Klubom tanfolyam képei például mind a pexels.com stockfotóin alapulnak. És a Pexels ért magyarul is!

Pixabay

Pixabay nyitóoldal

A Pixabay-t akkor keresem fel, ha a Pexels-en nem találok megfelelő képet. Szoros második helyezett a listámon ez a képletöltő oldal. Nézzük, mit mond magáról a Pixabay!

A Pixabay az alkotók élénk közössége, amely szerzői jogdíjmentes képeket és videókat oszt meg. Minden tartalom a Pixabay licenc alatt kerül kiadásra, ami lehetővé teszi, hogy engedélykérés és a művész feltüntetése nélkül is biztonságosan felhasználható legyen – akár kereskedelmi célokra is.

A lényeg itt is ugyan az, mint a Pexels.com esetén. Ingyenes, szabadon felhasználható képek, amelyek akár kereskedelmi célokra is használhatóak.

A két oldal között van némi átfedés, de sok egyedi oldalt találhatunk, amit a Pexels.com-on nem (és viszont).

Unplash

Unplash ingyenes képek

A listámon a harmadik az Unplash nevű képletöltő oldal, amit havonta 500 millióan látogatnak be. Annyira rossz akkor nem lehet, igaz?

Nézzük, hogyan lehet használni az Unplash fotóit és képeit:

  • Minden fotó ingyenesen letölthető és felhasználható.
  • Kereskedelmi és nem kereskedelmi célokra
  • Nincs szükség engedélyre (bár a feltüntetést nagyra értékelik!)

És milyen megkötések vonatkoznak a képekre:

  • A fényképek jelentős módosítás nélkül nem adhatók el.
  • Fotók letöltése az Unsplash-ről egy hasonló vagy konkurens szolgáltatás megismétlése céljából.

Az Unplash különlegessége, hogy nem csak témákra tudsz keresni, de színre (és akár képelrendezésre is), ami jól jön speciális design esetén.

FreePik

FreePik

A FreePik már kissé kilóg a fenti sorból, ugyanis a neve ellenére nem csak szabad felhasználású képeket tartalmaz, de vannak ilyen képek is.

És van egy fontos különbség. Még az ingyenes képek esetén is kötelező a forrást megjelölnöd és linkelned. A link típusa nincs megadva, így használhatsz nofollow linket is.

Vendégként naponta három képet tölthetsz le ingyenesen, ha regisztrálsz , akkor 10 kép tölthető le szabadon – de ez esetben is kötelező a forrásmegjelölés.

A FreePik tehát már korlátozásokkal engedi a képfelhasználást, de sok olyan kép van rajta, ami a fenti három oldalon nincs, így ha végképp nem találsz megfelelő fotót ezeken, akkor érdemes a Freepik-re is ránézni.

A képek mellet a Freepik-en találsz vektorgrafikákat, háttereket és sok egyéb grafikai elemet, szintén ingyen.

Flickr

A Flickr a képfeltöltő oldalak nagy öregje, még 2004-ben indult és eleinte ezt az oldalt használtam ingyenes képek letöltésére. Azt azonban tudni kell, hogy a Flickr esetében nem csak minőségi fotók vannak fent és nem minden kép használható fel ingyenesen.

Flick képmegosztó oldal

Ne feledd tehát a szűrőnél ezt beállítani (Commercial use & mods allowed). Cserébe elképesztő mennyiségű kép van fent az oldalon és gyakran lehet rejtett kincsekre találni különösen ha olyan speciális témában keresel, amelyről máshol nem találsz képeket.

Burst (a Shopify-től)

Burst a Shopyf-től

A Burst egy meglehetősen új kezdeményezés, amit a Shopify üzemeltet. Éppen ezért egyelőre a képek száma is korlátozott, cserépe viszont a képek szabadon letölthetőek és felhasználhatóak.

A képek szabadon felhasználhatóak, a forrás megjelölése bár ajánlott, de nem kötelező itt sem.

StockSnap.io

A StockSnap ismét egy olyan képletöltő oldal, amelyről ingyenesen tölthetünk le szabadon felhasználható képeket, jó minőségben. Arra azonban ügyeljünk, hogy sok más oldalhoz hasonlóan itt is vannak szponzorált képek, tehát figyeljünk rá, hogy ne ezeket töltsük le!

Stock Snap stock fotó oldal

123FT.com

És akkor most jöjjön egy részben fizetős megoldás. A 123FT.com alapvetően egy fizetős képletöltő oldal, de természetesen csaliként itt is elérhetőek ingyenesen, szabadon felhasználható képek. Ehhez a képkeresés után válasszuk ki a FREE gombot:

123ft.com

Egyébként az előfizetés is kedvező, a képekhez akár 20-50 Ft-ért is hozzájuthatunk, így ha nagyobb projektbe vágunk bele, például weboldalunk megújításába, akkor lehet érdemes egy hónapra elő is fizetni.

Sok hazai és nemzetközi magazin is használja a 123FT.com képeit, tehát a minőség garantált. Ráadásul mivel idehaza kevesen fizetnek elő, ha ingyenesen is lehet képeket letölteni, így jó eséllyel olyan képeket tudunk felhasználni, amivel máshol még nem találkozott hazai felhasználó.

A sort lehetne folytatni, de azt gondolom, hogy aki saját weboldalára keres képet és nem designer, az a fenti listából garantált, hogy megtalálja a számára tökéletes képet. HA pedig nem, akkor még mindig ott vannak a fizetős megoldások.

Ha pedig magad szeretnél képeket létrehozni, vagy azokat szerkeszteni, olvas el az online képszerkesztőkről szóló cikkünket.

Pinterest képek felhasználása és letöltése

Egy viszonylag új dolog a Pinterest fényképes közösségi oldal, amelyhez egyre többen csatlakoznak Magyarországon is. Felmerül a kérdés, hogy a szebbnél szebb képek közül hogyan használhatunk fel akár egyet is a saját weboldalunkhoz, blogunkhoz.

A Pinteresten minden kép alatt megtalálható annak forrása, általában külföldi oldalak, és az eredeti helyen lévő képek felhasználásáról is ott érdeklődhetünk. A legtöbb esetben elég, ha megjelöljük a kép forrását, ám ezt mindenképp egyeztessük le előre a kép tulajdonosával.

Google és az ingyenesen letölthető képek

A Google-ban is kereshetünk képeket, de minden esetben győződjünk meg róla, hogy csak a szabadon felhasználható képeket használjuk fel weboldalunkon. Hogyan teheted ezt meg?

  1. Írd be a keresett témát a Google keresőjébe.
  2. Kattints át a Képek fülre.
  3. Ott válasz ki az eszközöket, majd a Felhasználási jogokat, és jelöld be a Creative Commons típust.

Így a Google csak a Creative Commons jelöléssel ellátott képeket adja vissza, azaz azokat, amelyeket szabadon felhasználhatsz:

inygenes képek letöltése a Google-ról

Egyedi, szabadon felhasználható képek létrehozása mesterséges intelligenciával

Tételezzük fel, hogy teljesen egyedi képeket akarsz weboldaladra. ebben segíthet a mesterséges intelligencia. Ma már olyan képeket képes készíteni, amit gyakran a grafikusok sem tudnak előállítani.

Ezek az eszközök általában fizetősek, hiszen óriási számítási mennyiséget igényel egy-egy kép előállítása, de jellemzően van próbaverzió, amivel bankkárty adatok megadása nélkül tudunk 10-25 képek ingyenesen elkészíttetni és letölteni. Ezeket a képeket szabadon használhatod weboldaladon. Én magam is használok ilyen képeket, tehát bátran ajánlom neked is.

Midjourney

Szerintem a legjobb képeket a Midjourney készíti és nem túlzás ha azt mondom vetekszik a legjobb designerek munkáival. Néhány egyszerű szóval meg kell adni mit szeretnél látnia képeken és milyen stílusban. A képek generálásához Discord telepítésére van szükséged és 25 képet ingyenesen el tudsz készíteni. Íme néhány kép, amit Midjourney segítségével készítettek:

Képkészítés Midjourney-vel
Midjourney minta

Azt gondolom ez a néhány példa is elég, hogy lásd milyen lehetőségek rejlenek a mesterséges képalkotó rendszerek használatában.

Dall-E 2

A másik hasonlóan ismert képalkotó rendszer a Dall-E 2, ami az OpenAI, Elon Musk egyik cége készített és 2022 nyarán vált elérhetővé a szélesebb közönség számára. Én személy szerint kevésbé kedvelem, de ez is elképesztő fejlődésen megy keresztül és az így készített képeket is szabadon tudod használni weboldaladon.

Dall-e 2 által készített kép

Stable Diffusion

A harmadik legismertebb mesterséges intelligencia által hajtott képalkotó rendszer a Stable Diffusion. Ingyenesen kipróbálható és rendelkezik Prompt adatbázissal is, azaz tippeket kapunk, hogy hogyan generáljunk jó minőségű képeket. És íme egy különleges hangulatú kép amit a Stable Diffusion generált:

Stable Diffusion kezdőképernyő

Zárszó

Ma már annyi lehetőség van a képek ingyenes letöltésére, hogy kár kockáztatni egy ügyvédi felszólítást. Akár a mesterséges intelligenciát használjuk, akár olyan képletöltő oldalakat, mint a Pexels vagy a Pixabay biztosak lehetünk benne, hogy megtaláljuk azt, amit keresünk, mindenféle kockázat nélkül, jogtisztán. Minek kockáztatnál?

Szerző: Zubor Kata

Zubor Kata okleveles közgazdász, kiemelt területe a tartalommarketing és a szövegírás

Írd meg a véleményed!

Az e-mailcímed nem lesz nyilvános. A * jelölt mezők kötelezőek.

  1. Kedves Kata!

    Fél éve indítottunk egy új blogot a párommal. A fotókat a https://hu.pinterest.com/ oldalról töltjük le. A posztok alján feltüntettük a kép forrását is. Mivel sehol sem találom az ingyenes képletöltő oldalak között ezt az oldalt aggódom, hogy ebből a későbbiekben problémánk adódhat.
    Kérdésem, tényleg lehet belőle problémánk? Akkor is, ha fel van tüntetve a képek forrása? Mit tehetünk annak érdekében, ha a képeket továbbra is arról az oldalról töltöm le és használom fel a blogunkban, de ne legyen belőle problémánk?

    Válaszát előre is köszönöm.

    Üdvüzlettel: Erika

    1. Kedves Erika!

      Ahogy írtam is a cikkben, teljesen jogszerűen akkor járnának el, ha megkeresnék az adott kép tulajdonosát és tőle engedélyt kérnének arra, hogy az adott képet forrásmegjelöléssel felhasználhassák a blogoldalukon. Ez nyilvánvalóan egy igen hosszadalmas és sokszor eredménytelen művelet, hiszen a kép tulajdonosának akár az elérhetőségét megtalálni, akár rábírni, hogy még válaszoljon is a kérésünkre, sokszor szinte lehetetlen megvalósítani. Ugyanakkor naponta ezrek-százezrek használják a Pinterest képeit oldalaikon, és sokan forrásmegjelölésként is csupán annyit írnak ki, hogy a képek forrása a Pinterest.com. Üdvözlettel: Zubor Kata (ITE.hu)

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Cikkek a témában

január 17, 2023

36MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Hogyan szerezzünk ingyenesen és jogtisztán képeket blogbejegyzésünkhöz,

november 2, 2022

36MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Mi az az alt text? Az alt

március 22, 2022

36MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Egyre többen rendelkeznek WordPress honlappal. Több szakmai

április 11, 2017

36MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Ha keresőoptimalizálásra kerül a sor mindig kulcsszerep


INGYENES!

TÖLTSD LE A GOOGLE 100 SEO TANÁCSÁT

A Google 100 legfontosabb keresőoptimalizálási tanácsa!