Utoljára frissítve: december 18, 2014

Úgy tűnik a Google idén karácsonyig már nem hajt végre jelentős algoritmus frissítést, legalábbis reméljük. Ki nem mondott elv a Googlenál, hogy a karácsonyi ünnepek előtt a Google már nem hajt végre jelentős algoritmus frissítést. Így van ez már 2003 óta, és a Google 2011-ben egy Twitter üzenetben ezt közölte is:

„Nem várható jelentős frissítés az új évig”

Ezt a hozzáállást erősítette Matt Cutts is, aki hosszú évekig volt a Google webspam csapatának vezetője. Szintén bíztató jelnek tekinthető, hogy október 24-e óta nem volt jelentős hatású Panda algoritmus frissítés sem (bár kisebb mozgások azért voltak észlelhetőek a Panda algoritmus kapcsán.) Ennek viszont ellentmond a Pingvin, amit a Google október 17-ére időzített és december 6-án jelentős frissítés zajlott. Úgy tűnik azonban, azóta nyugalom van, és ezt mutatják az algoritmus figyelők is. algoroo algoritmus figyelő  Csak kisebb mozgások a találati listán az elmúlt napokban

Persze a Googleban nem lehet tökéletesen megbízni. Az amerikai hálaadásra is időzített egy jelentős algoritmus frissítést, és sokan azt mondják, azóta nem bíznak abban, hogy a Google tekintettel lenne az ünnepekre. Szintén érdekesség, hogy ma reggel két ügyfelünk is jelezte, hogy az éjszakai órákban jelentősen átrendeződött találati listát láttak, ami reggelre helyreállt. Hasonló mozgást többen észleltek a nagy december 6-i Pingvin frissítés előtt néhány nappal. Tehát még az is elképzelhető, hogy a Google a Pingvin algoritmust nem állítja le az ünnepekre való tekintettel, és még várható mozgás az idei évben. Jósolni én nem szeretnék. Hajlok arra, hogy jelentős frissítés idén nem várható, és a keresőoptimalizálók nyugodtan várhatják az ünnepeket, de a Pingvin miatt azért vannak kételyeink.

Szerző: Szuhi Attila

Üdv! Szuhi Attila vagyok, az ITE.hu alapítója és főszerkesztője. Fő területem a keresőoptimalizálás és az online marketing. Speciális szakterületem a Google büntetések, a technikai SEO Audit és a linképítés.
Ha segítségre van szükséged, keress bátran.

Írd meg a véleményed!

Az e-mailcímed nem lesz nyilvános. A * jelölt mezők kötelezőek.

  1. Én nálam ma este szintén vannak mozgások. (lefelé…)
    De remélem reggelre rendeződik minden..

  2. Hiába volt a korán kelés. :))
    A dolgok nem változtak. Maradt minden a tegnap esti állapotban.. Legalább is nálam… Ami nekem nem annyita jó.

  3. Mint azt tegnap (19-én) az entity fórumon is jeleztem a Google találati listáján a mi témakörünkben volt mozgás.
    Egyes kulcsszavaknál volt olyan, hogy az eddigi TOP1-3 helyezett az 5-8 hely közé esett, mások meg a helyükre feljöttek.
    A mi kulcsszavaink többségének a helyezése javult.

    1. Köszi a jelzést, mi nem nagyon észleltünk mozgást más szegmensben, de ez perzse nem zárja ki hogy bizonyos területeken volt mozgás.

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Cikkek a témában

január 9, 2024

61MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Úgy néz ki elég komoly algoritmus frissítés

október 6, 2023

61MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás A Google két nap alatt útjára engedte

szeptember 22, 2023

61MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Ahogy írtam, jelenlege is fut a Google

március 29, 2023

61MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Korábbi cikkemben már beszámoltam róla, hogy a


INGYENES!

TÖLTSD LE A GOOGLE 100 SEO TANÁCSÁT

A Google 100 legfontosabb keresőoptimalizálási tanácsa!