Működik-e Magyarországon a Pingvin algoritmus? Természetesen nem. És ezt a SEO-szakmán fogjuk demonstrálni. Elemzés következik.

A Pingvin nem valódi veszélyforrás?

A Pingvin algoritmus felszámolta a katalógusoldalakat, de továbbra is élnek és virulnak a PR cikkes oldalak, és az ügyfelek oldalára elhelyezett kulcsszavas linkek.

Míg a SEO szakma egy része komolyan veszi a Google intelmeit (és a korábbi büntetéseket) addig a másik fele olykor évekig képes kihasználni a Pingvin algoritmus kudarcát. Mert erről van szó. Nézzük meg ki a legjobb keresőoptimalizáló a Google szerint!

Fontos: Félreértés ne essék, elemzésünkkel nem az adott oldalakat és tulajdonosaikat akarjuk minősíteni. Van több is, akit kiváló szakembernek tartunk és együtt is működünk. Egyetlen célunk a Google Pingvin algoritmus kudarcának demonstrálása.

Ki a legjobb SEO-s?

Készítettünk egy táblázatot, amiben összefoglaltuk, hogy a Google mely weboldalakat hozza ki első tíz találatként a keresőoptimalizálás szóra.

Megvizsgáltuk azt, hogy az adott url-re hány domain hivatkozik, valamint hány hivatkozó domain linkel a „keresőoptimalizálás” szóra, és hány domain linkeli az oldalt olyan szóösszetétellel, amelyben szerepel a keresőoptimalizálás szó. Természetesen előfordul, hogy egy domain több, eltérő linkkel is hivatkozza az oldalt, ez akkor több domainként jelenik meg a listában.

Hirdetés

hirdetés

A táblázatban feltüntettük a keresőoptimalizálás szóra jó helyezést elért url-ek és azok domainjeinek adatait is.

A táblázatban szereplő számok hivatkozó domainek, nem backlinkek!

TOP SEO-sok

Az eredmény egészen megdöbbentő, mégha nem is ér meglepetésként minket. Nem egy olyan domain, vagy url van, amire több tucat alkalommal hivatkoznak a „keresőoptimalizálás” szóval. Van olyan, ahol a teljes linkprofilnak akár felét is kitehetik a pontos kulcsszavas linkek. Van olyan domain, ahol 260 hivatkozó domainen szerepel a keresőoptimalizálás szó.

Az adatok jól leolvashatóak a táblázatból, így tételesen nem soroljuk fel őket. Talán azt gondolnánk, hogy ezek kiemelkedő minőségű oldalak, de aki átnézi őket, beláthatja, hogy bár vannak jó minőségű tartalmak, aligha reális a több száz kulcsszavas hivatkozó domain. A legtöbb oldal esetén aligha beszélhetünk természetes linképülésről. Jól látszik, hogy a linkek zöme katalógusokból, PR cikkes oldalakról, vagy éppen az ügyfelek oldalára elhelyezett linkekből áll össze. Igen kevés az olyan oldal, ahol látom a természetes linképülésnek legalább a nyomait.

Tanulságok

Nem akarom részletesen elemezni az adatokat, mert még véletlenül sem akarom azt az érzést kelteni, hogy problémám lenne bárkivel az első tíz helyezett közül. Az eredmények őket igazolják, teljesen legitimi és erkölcsileg is maximálisan elfogadható, hogy a linképítés során szembemennek a Google irányelveivel. A Google egy cég, és irányelvei semmilyen erkölcsi tartalommal nem bírnak. A probléma nem ez.

A probléma az, hogy a Google mást kommunikál és mást tesz. A gond az, hogy a Pingvin algoritmus teljesen alkalmatlan arra a feladatra, amiért létrehozták. A gond az, hogy aki követi a Google tanácsait, az durván hátrányba kerül azokkal szemben, akik ezt nem követik.

Ennek pedig súlyos következményei vannak. Az a weboldaltulajdonos aki versenyben akar maradni rákényszerül a manipulatív technikákra, éppen a Pingvin algoritmus kudarca miatt. Ez viszont közép és hosszútávon súlyosan veszélyezteti az üzletmenetet, hiszen a Google bármikor szigoríthat, és ennek büntetés lesz a vége.

A szigorúsággal nem is lenne gond, ha ez következetes lenne, de amíg 1-2 évig bőven el lehet lubickolni kulcsszavas linkekkel, addig nem lesz olyan kisvállalkozó, aki vár, hogy majd egyszer felvirrad az ő napja. Mert addig csődbe megy, mert nem lesz ügyfele, vagy mert ellenfelei olyan versenyelőnybe kerülnek, amit már nem tud behozni. És mert nem lehet tudni, hogy a Google működő Pingvinjére egy hónapot vagy éppen tíz évet kell várni.

A Google-nak is rossz

Mindez persze a Google-nak is rossz. Ha lehet trükközni a linkekkel, és különösen ha kell is, akkor a hazai weboldalak zöme ezt csinálni is fogja. Ennek viszont az lesz az eredménye, hogy a találati lista nem lesz köszönőviszonyban a minőséggel, magyarán szólva a találatok között lesz számos olyan, ami nem a végzett munka minősége, vagy a weboldal tartalma miatt kerül oda, hanem mert agyonlinkelték kulcsszavas linkekkel. Magyarán szólva rossz lesz a találati lista minősége. És ezt csak addig teheti meg a Google, amíg nincs érdemi vetélytárs.

Rossz a szakmának is

És persze mindez rossz a hazai keresőoptimalizálási szakmának is. Persze rövid távon jól meg lehet belőle élni, de egy-egy algoritmus váltás hazai kkv-k ezreit döntheti be, és ettől az amúgy sem túl jó hírnévnek örvendő SEO szakma megítélése még rosszabb lesz. Naponta kapom a leveleket (ahogy a többi hazai kkv is) ahol hiper-szuper linkeket ajánlanak. A gond nem ez, mert ez működő taktika. A gond az, hogy az ügyfél nincs tisztában a kockázatokkal.

És persze azok a SEO-sok akik tartják magukat a játékszabályokhoz, azok az ügyfeleiket tartják versenyhátrányban. Ha nem tartják az elveket, büntetést kockáztatnak. Nincs jó opció.

Mindig vannak kivételek

Persze vannak kivételek, de a fenti kis elemzés számos más területen el lehetett volna végezni, és az eredmények, ha nem is ilyen rosszak, de hasonlóak lettek volna.

A gyors és sikeres SEO alapja ma idehaza a Spammelés. Lehet másképp is, de csak azoknál az ügyfeleknél, akik már márkát építenek, vagy akiket már megégetett a Google valamelyik algoritmusa. A KKV-k zöme a spamet választja, logikus módon.

Mi lesz, ha jön a Pinvin?

Úgy tűnik idén év végén, vagy a jövő év elején jöhet az új, folyamatos futású Pingvin. Ez talán véget vethet a spammelésnek, de az is lehet, hogy nem. A Pingvin 2012 óta aktív, a találati lista mégis olyan, amilyen.

Mindazonáltal nem várom az erős Pingvint. Az erős Pingvin kisvállalkozások százait és akár ezreit döntené be, és ez nem túlzás. A linképítés és az online marketing nagyon megdrágulna, ami a mikro és kisvállalkozásokat szinte kiírná a versenyből.

A Google a működésképtelen Pingvinnel olyan helyzetbe kormányozta a hazai kisvállalkozásokat, aminek jó vége nem lehet.

Szerző: Szuhi Attila

Üdv! Szuhi Attila vagyok, az ITE.hu alapítója és főszerkesztője. Fő területem a keresőoptimalizálás és az online marketing. Speciális szakterületem a Google büntetések, a technikai SEO Audit és a linképítés.
Ha segítségre van szükséged, keress bátran.

Írd meg a véleményed!

Az e-mailcímed nem lesz nyilvános. A * jelölt mezők kötelezőek.

  1. Külföldön dolgozom a szakmában, ahol szigorúan csak white hat technikákat követhetek. Aztán már csak hobbiból csináltam egy magyar oldalt, ahol a munkámban amúgy is használt praktikákat alkalmaztam, a minőséget úgy a tartalom, mint a technikai oldalról szem előtt tartva. Pár hónap után teljesen ugyanerre a következtetésre jutottam, a Google képtelen volt felismerni, ha egy egy témában jobbat (a kereső számára hasznosabbat) alkottam, mint a találati lista elején alló oldalak.

    A kérdés: Miért?

    Nekem úgy tűnik, hogy pont a fentebb említett okok miatt, Kelet-Európában a Google csak enyhébben es lassabban vezeti be a frissitéseket. A másik feltételezésem pedig, a Google szimplán nem érti a nyelvet. Egy csomó SEO program teljesen használhatatlan, ha magyar tartalmakat akarsz vele keresni, mert nem boldogulnak a karakterekkel, a nyelv általános összetételével. Én hasonlót sejtek a háttérben…

    1. Szia!

      Köszi a véleményedet, nagyon hasznos. Nekem kevés külföldi tapasztalatom van, de a angolszász blogok/portálok SEO témában mintha más dimenzióban járnának.
      Én is azt gondolom a fő gond a nyelvvel van. Ha angolul keresek a találati lista szinte kitalálja a gondolataimat, magyar nyelven még mindig kulcsszavas keresést kell használnom, és gyakran akkor sem érti a kereső a szándékot.
      Egyszer olvastam egy interjút egy nyelvésszel aki pont ezeket a problémákat sorolta. A Google a magyar nyelvet nem fogja úgy érteni, mint az angol, ezt idehaza kellene megcsinálni.
      Köszi, mégegyszer a hozzászólást.

  2. Szinte teljesen egyetértek a leírtakkal, csak két hozzáfűznivalóm volna.

    „1-2 évig bőven el lehet lubickolni”

    Akár 5-10 évig is. Ugyanis ez az állapot nem a Pingvinnel kezdődött, hanem már azelőtt igaz volt a Google minden egyes ‘most aztán rendet teszünk a találati listákon’ update-jétől függetlenül.

    Annyi különbség volt korábban (2008-2010 előtt), hogy bár a Google által ellenzett technikák működtek ugyan, de az általuk támogatottak is hatékonyak tudtak lenni. Magyarán egy alapos, igényes ‘fehérkalapos’ optimalizálással belátható időn belül(!) verni lehetett a ‘feketekalapos’-akat még akár erős kulcsszavakra is.

    Az utóbbi bő fél évtizedben viszont – abszurd módon – inkább a szabálykövető, a Google-lal mondhatni kooperáló webmesterek dolga nehezedett meg; az ‘alternatív utat járók’-at ugyanakkor a mai napig szinte minden top 10-ben meg lehet találni.

    „Mindez persze a Google-nak is rossz … ezt csak addig teheti meg a Google, amíg nincs érdemi vetélytárs”

    A Google-nak évtizede nincs érdemi vetélytársa, és legyőzhetetlenségének egyre erősebb mítosza miatt egyhamar nem is lesz. Tehát a Google-nak ez sajnos nem rossz, hanem indifferens.

    1. Köszi a hozzászólást. Én annyira nem vagyok régen a SEO-ban, úgyhogy jó olvasni (és egyben szomorú is) , hogy régen még működött a white hat. Én annyira azért nem vagyok borulátó, mert az ite.hu-t így csinálom és működik, de tény, hogy 50x nagyobb munka így fennmaradni, mintha black hattel csinálni, de tény, hogy ezt kkv megfizetni nemigen tudja, ha virágzik a black hat.
      Abban teljesen igazad van, hogy a Google-nak nincs vetélytársa, de előbb utóbb csak lesz.

  3. Én egy kicsit árnyalnám a képet:

    Igenis előre lehet kerülni azzal, ha neked van a legjobb tartalmad egy témában (itt Magyarországról beszélek), és a Google látja, hogy sok időt töltenek az oldalon, az emberek megosztják, jók a visszajelzések, stb. Akár ha az adott tartalomra csak belső link mutat, meg esetleg 1 db lap.hu oldal. Még a szerző is írt erről a linképítési útmutatója kapcsán. Más kérdés, hogy ez nem „belátható időn” belül történik, akár hosszú hónapok is eltelhetnek, és úgy veszem észre, hogy ez az idő egyre több. Megjegyzés: a domain elég erős, de hogy ez erős legyen, főleg azzal értem el, mert már 2010-ben is az volt a szempont, hogy jó legyen a tartalom.

    A tartalom gyakori frissítése, aktualizálása is sokat segít.

    Nem nagyok látok Google TOP10-re kompetitív kulcsszavakra kifejezetten gyenge tartalmakat. Amennyiben nem kompetitív a kulcsszó, akkor persze, bekerülhetnek, mert valamivel fel kell tölteni a találati listát. Akkor is bekerülhetnek, ha az összes tartalom gyenge, de akkor is előbb-utóbb ott lesz az, akinek jó a tartalma.

    Szerintem a legtöbben a „szürke zónában” mozognak, nincs klasszikus fehér- meg feketekalapos weboldal-tulajdonos. Akinek nagyon jó tartalma van, évek alatt felépült brandje azt büntessük azért, mert van néhány kulcsszavas linkje, amit épített, mert a konkurencia is ezt tette? Ez nehéz kérdés, szerintem nem, én a Google-helyében az ilyen oldalakat nem is bántanám.

    Meglepően sok a természetes linkek között a kulcsszavas, sokan vannak olyan kedvesek, hogy a konkrét legfontosabb kulcsszóval meglinkelik az oldalaimat a blogjukról.

    Az is más kérdés, hogy amit te jó tartalomnak gondolsz, az valóban az-e, amit a látogatók keresnek? Lehet hogy írsz a macskaeledelek árának felépítéséről 15 ezer karaktert, de a látogatók valójában arra kíváncsiak, hogy mennyi most egy Whiskas a Tescóban.

    1. Szia!

      Köszi, persze a kép árnyalt, de a cikk arról szól, hogy amíg a black hat működik, addig a white hat sokkal drágább-lassabb és a marketingköltség korlátozott. Akit black hattel felvisznek tudja növelni a marketingkeretét, tehát még jobb esélye van a linkszerzésre.

  4. A tesztelt oldalak esetén nagyon kíváncsi lennék, hogy 2012. óta hányan voltak áldozata 1-1 pingvin frissítésnek, majd kapták vissza helyezésüket. Ugyanis sokakat lebüntetett, majd visszarakta. Akiket lebüntetett korábban, aggódhatnak később is. Persze ez a nem lebüntetett oldalakra is igaz, ha rossz technikát használ.

    Attila:

    hiába erölteted az erős tartalmat a linkekkel szemben, felesleges. Kell a jó tartartalom, ezt alátámasztom, szükséges. És itt most nem az amatőr, régi, gagy módszerekre gondolok, mint pl. a kulcsszósűrűség, H tagok kulcsszavai, kulcsszótávolság, stb.. mert ez már rég a múltté.

    Szóval kell a jó tartalom, viszont a google linkek nélkül meghalna! Tehát azokkal is kell foglalkozni, viszont óvatosan és körültekintően.

    Üdv.

    1. Köszi a hozzászólást. A veteránlink esetén volt egy néhány helyezéses visszaesés, de nem vészes, az utána visza is szerezték. A seoz.hu-nak is más volt a domainje, de már nem emlékszem.
      Igazából teljesen igazuk van, mert kapnak egy büntetést és néhány hónap alatt egy új oldalt megint be lehet hozni a TOP10-be, aztán várni 1-2 évet. És lehet az sem büntet.

      Abban igazad van, hogy kell link, az ite.hu-nak is gyűlik, csak White hat módszerrel, így van mondjuk a vs.hu, vagy 444.hu linkje az oldalnak. Csak ugye ezek a linkek szinte sosem lesznek kulcsszavasak 🙂
      A tartalom meg működik, tegnap is beesett 500 ember, ami egy SEO oldal esetén nem rossz, és több is mint ha TOP1 lennék a keresőoptimalizálás szóra. De ettől függetlenül a Pingvin béna kacsa, ha élhetek ilyen képzavarral.

      1. Amíg egy ilyen oldalnál meg tudod azt oldani, hogy készítesz egy hajhász hírt, amit sajtóközleménybe kiküldve mások is átvesznek, meglinkelnek, addig rendben van. De sok téma esetén ez nem lehetséges. Természetesen minden témában lehet hasznos tartalmakat „blogolni”, de az nem ugyanaz. Maximum közösségi interakcióra lehet számítani, de sokszor arra sem.

        Továbbá nem csak ez a white módszer. Az is fehér, ha én egy saját oldalamon egy másik oldalamat linkelem. Miért is ne reklámozhatnám saját magam? A gond ott van, ha ipari mennyiségben teszem, az már visszaélés. Az is fehér, ha megkérem kispista haveromat, hogy linkeljem meg. Honnan tudná a google, hogy egy külső oldalról jövő linkért én fizettem, vagy haverlink? Sehogy.. Itt is ugyanaz az elv, hogy nem szabad ipari mennyiségben ezt végezni.. A fehér és szürke technikák között nem éles határ van, hanem folyamatos átmenet, amit igen nehéz vizsgálni..

        Ennyi erővel a te módszered sem fehér!! Ugyanis rávezeted más hírportálokat arra, hogy meglinkeljenek, tehát manipulálod az organikus találatokat. A tiszta fehér technika az, ha írsz tartalmat, nem nézel kifelé, nem teszel semmit, majd lesz, aki rátalál, tetszeni fog neki és meglinkeli (próbáld meg ezt egy teljesen új weboldalnál). Ez a tiszta technika, ami a google irányelvei szerint történik. Amit te csinálsz, az sem az.. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem működne..

        1. A sajtózásnak az a formája amit én csinálok az white hat. Lehet ezt is úgy csinálni, hogy ütközzön az irányelvekel, de én nem úgy csinálom. Ez ügyben már nyilatkozott a Google (sajtóközlemény témában) tehát világos a különbség.

          Amit te írsz (havertól linket szerezni), az is white hat. Pár hónapja nyilatkozott a Google, hogy linket kérni szabad.

          Minden témában be lehet kerülni a sajtóba. Ennek külön technikája van, kell hozzá jó adag kreativitás, tudni kell mi igen és mi nem. Van úgy hogy én is félrelövök, de zömében működik.

          1. Ha azért küldesz ki közleményt, hogy általa linkeket (és látogatókat) szerezz külső oldalról, akkor az manipuláció, hiszen mögötte egy igen megalapozott és kigyakorlott tudatos folyamat áll. Olyan ez, mint mikor valaki a keresőnek ír tartalmat, nem a látogatóknak. Azzal a különbséggel, hogy precízre van fejlesztve. Odafigyelsz, hogy jó legyen a keresőnek, látogatóknak és a hivatkozó oldalaknak egyaránt, de a cél a „természetesnek tűnő” linkek megszerzése.. Nyilván nem elhanyagolható a hozott látogatószám sem, de az mellékhatás.. Melyiknek örülsz jobban? Ha beszélnek rólad nagy oldalakon, vagy beszélnek rólad és meg is hivatkoznak?

            Mi a különbség az között, ha én magamtól írok rólad egy cikkben és meglinkellek, vagy te kérsz fel erre valamilyen ellenszolgáltatásért cserébe (pl. pénzért)? Nyilván a különbség benne van a kérdésben. No, de hogyan lehet eldönteni, hogy melyik – melyik? Ha nem lehet eldönteni, hogy melyik verziót használtam, akkor jól végeztem dolgomat. Ha nálad nem lehet eldönteni a sajtós cikk-linkekből, hogy tudatos folyamat eredménye, vagy természetes módon vették-e át, akkor jól dolgoztál, ennyi.

            A másik verzió, ha olyan minimálisra csökkented a rizikófaktorokat, hogy nem lesz belőle gond, akkor szintén jól dolgoztál. Tökéletes rizikómentesség nincsen, mint ahogy tökéletes weboldal sem. Ennek ismeretében működik a google is. Sőt, sokszor a túlzott tökéletességre való törekvés egyben gyanús is lehet.. A google-nek a káoszt kell mutatni, de azt hatékonyan 🙂

            A lényeg, hogy a határt nem egy éles vonalon kell meghúzni, hanem átmenetről beszélünk, amiben eredményesen kell tevékenykedni. Az átmenet baloldalán van a google irányelvei szerint 100%-ban eleget tevő weboldal, az átmenet jobboldalán pedig a sötét oldal, rossz módszerekkel. Továbbá ennek az átmenetnek a nagysága dinamikusan változik is, mely változást befolyásolni szintén lehet anélkül, hogy kiessél belőle.. A befolyásoló tényező pedig maga a bizalom..

  5. A Pingvin sok mindent még nem tud jelenleg kiértékelni amit egy SEO-s lát az adott weboldalaknál. Valószínűleg más nem linkeket érintő tényezőket is figyelembe vehet a manipulált linkprofillal rendelkező oldalak esetében. A táblázatban jó lett volna, ha a %-os megoszlások is benne lennének mert akkor könnyebben láthatóak lennének a kulcsszavas linkek aránya. Ez a helyzet más sokkal erősebb témák esetében is előfordul. A fenti kommentekben a nyelv és a régiós probléma is benne lehet, talán ez erősíti az a tény is, hogy nem volt nálunk még blog hálózat büntetés és nagyon manuális büntetéssel sem találkozni.

  6. Ha valamiben kezdem elveszíteni a hitem a SEO-val kapcsolatban az az, hogy a linképítést a felhasználókra kell bízni, és hogy a természetes linkhálózatok jelentik a sikert. Túl kicsi ország vagyunk szerintem ahhoz, hogy ez minden területen működni tudjon. Hiába jó a tartalmad, nem biztos, hogy fogsz linket kapni a felhasználóktól. És hiába jó a tartalom, ha nem biztos, hogy a Google érti. De kevés a tematikusan kötődő oldalak száma is.

    Két weboldal – amik a kezem alatt vannak – közül az egyikkel igen nagyokat küszködünk. Hiába hozzuk hetente a jobbnál jobb tartalmakat, és építjük az iparág szakmailag leghitelesebb oldalát, a pozíciók nem jönnek. És olyan oldalak is vernek le erős versenyben lévő kulcsszavaknál, amik tartalomban/minőségben/falhasználói élményeben közel nem érnek fel velünk. A linkprofilunk kialakítását a 2007-es induláskori építés után a felhasználókra bíztuk. Bár a sok tartalom miatt van is – főként long tail – látogatónk, de küszködünk, hogy a látogatottságunk feljebb menjen, ahogy a pozícióink is. Eddig volt tartható az, hogy a linkprofilunkba nem avatkozunk bele.

    A másik oldalnál viszont szárnyalunk. Bár ez egy könnyebben emészthető téma, Éppen ezért itt jobb volt az esélyünk a linkszerzésre, de ez még akkor is durván alacsony volt. 1-2 havonta 1 beesett link. El is kezdtünk beavatkozni ebbe Attila segítségével. A helyezéseink folyamatosan javulnak. Míg ennél az oldalnál sokkal jelentősebb változást tapasztalunk, illetve tapasztaltunk még a linképítés előtt, ritkábban megjelenő új tartalommal, addig a másik oldalnál, több 100 (90%-ban állandó értékkel bíró) cikk, heti frissítés sem hoz érzékelhető változást. Vagyis a tartalomba fektetett munka nem térül meg annyira SEO szempontól, mint amennyire hype-olják azt. Alá kell dolgozni linkekkel. Vagyis bízom benne, hogy ez elmozdulást fog jelenteni majd.

    1. Köszi a hozzászólást!
      Én azt gondolom van itt egy elég komoly félreértés: a minőségi tartalom fontos, de önmagában kevés. Viszont ez az alap, amire lehet építeni hosszútávon. Ahhoz, hogy a linképülés megindulhasson és természetes legyen, vagy legalábbis annak látszódjon ahhoz kell a tartalom is.
      Sok ügyfél keres meg linképítéssel és azt látom, hogy ha nincs mellé tartalomfejlesztés, akkor idővel megáll a dolog.
      Van egy elv a tartalomépítésben, ami kevésszer hangzik el: 20% a tartalomkészítés 80%-a a promóció. Ha van minőségi tartalmad reklámozd, így juthatsz olvasóhoz és linkhez is.

      1. Osztom Attila tapasztalatát, miszerint magában a tartalom csak féligazság, azt kellő marketing módszerekkel kell reklámozni eljuttatni a célközönsége felé, és akkor lesz belőle link. Vagy hír értékű tartalmat kell készíteni és azt eljuttatni azok számára akiknek fontos, ők ezt linkkel fogják jutalmazni. Részemről sok ilyen sikeres link gyűjtést végeztem már, de amiben más ez mint a fekete kalapos módszerek, hogy több munka van benne, több kreativitás és az eredményessége sosem borítékolható, hogy mennyi linket fog kapni az oldal. De ami sokkal fontosabb, hogy ez a link fejlesztési módszer nem manipulatív és a konkurensek közül vagy senki vagy csak nagyon kevesen használják. Sajnos a Google még mindig felülírja azt, hogy a kevés erős link elegendő.

        1. Egyetértek, kell a jó tartalom, mert ez sok mindenre kihatással van. Konverzió, brand, bizalom, seo, linkgyarapodás..stb. Pusztán azt akartam írni, hogy minőségi tartalommal nehéz még önmagában helyezést elérni. Mert természetes linkhálózat bizonyos esetekben Magyarországon nehezen alakulnak ki, amibe már be kell avatkozni. Innentől kezdve viszont már nagyon elvékonyodik a határ a black-white módszerek között. Ha minimális kockázattal is, de black hat módszer nélkül nem lehet boldogulni.

  7. Huhh nem tudom merjek-e szólni vagy sem. Jelenleg oktatási témában építek 4 landing oldalt. Ebből 3 fél év alatt, témáját tekintve jó eredményeket mutat különösebb trükközések nélkül. Erős kulcsszóra 2-3. helyezés és stabilan ott is van már 2 hónapja. 1 viszont bármit teszek vele el nem mozdul.

    Mindebből arra tudok csak következtetni, hogy nincs egyetemes recept erre. És talán pont Richard észrevételével vág egybe. Miszerint, míg a Google nem tudja teljes bizonyossággal felmérni és kiértékelni a weboldalak minőségét, addig csak a személyes megérzéseink maradnak és az, hogy nem értjük, hogy a minőségi mutatókat leíró számok ellenére miért nem a mi oldalunk van előrébb….

    A másik, hogy új domainek esetén nem várhatunk azonnali fellendülést, mert nincs még bizalmi értéke. Hogy mitől számít „öreg”, ezáltal megbízható domainnak egy domain pedig nem tudhatjuk pontosan. Ez a Google algoritmusára van bízva. De amit én vettem észre, hogy azok a domainek, akik így vagy úgy de túlélték az algoritmus frissítéseket azoknál vegyes használatban működnek a black és white módszerek.

    Erre tapasztalati példám van. Egy teljesen azonos profilú oldalnál kellett szinte azonos minőségű linképítést végeznem. Míg a 10 éves domain csak erősebb lett tőle és mérhetőek voltak a javulások, a 3 éves domaint büntetés érte.

    1. Szólj nyugodtan, ha nem tetszik legfeljebb kimoderáljuk 🙂
      De komolyra fordítva. Igen teljesen jó a meglátásod. Egy nagy bizalmú oldal esetén más a Google értékelése egy Pingvin esetén. Ahol pl van márkakeresés, az sokkal ellenállóbb, mint egy olyan oldal, ahol láthatóan nincs márka, vagy domainkeresés.

  8. Szia Attila!

    Mérhetetlenül hasznos volt a cikked, ha nem bánod közvetlenül továbbítottam a cikked linkjét a Google felé, és én is támogattalak az észrevételedben!
    ….

    1. Szia!

      Köszi a hozzászólást, de nem azért írtam ezt a cikket, hogy bárkinek is kárt okozzak, távol álljon ez tőlem. Minden cég úgy jut előre ahogy tud. A Google irányelvei nem bírnak erkölcsi tartalommal, mert ezek egy cég irányelvei, aminek az a célja végső soron, hogy önmagának profitot termeljen. Ha valaki ebből hasznot tud húzni, úgy hogy kijátssza a Google irányelveit, az nem gond. Erkölcsi alapon nem ítélhető el. Más előtt is nyitva áll ez az út. A rizikó nagyobb, de ha ő ezt bevállalja az az ő döntése. Esetleg az lehet aggályos, ha erről az ügyfeleit nem értesíti.

      1. A Google irányelveit megszegni erkölcsi probléma. Erkölcs az, ha tudod egy rendszer működési elvét, és Te magad is abba tartozol, profitálsz belőle, és mégis megszeged a szabályokat. Ennyi, kellemes hétvégét, további sok sikert.

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Cikkek a témában

október 10, 2023

55MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás A linképítés a mai napig a keresőoptimalizálás

augusztus 28, 2023

55MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Akinek weboldala van, vagy linképítéssel foglalkozik azt

június 16, 2022

55MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Mi az a link vagy hiperhivatkozás? A

június 15, 2022

55MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Mi az a horgonyszöveg? A horgonyszöveg, (vagy


INGYENES!

TÖLTSD LE A GOOGLE 100 SEO TANÁCSÁT

A Google 100 legfontosabb keresőoptimalizálási tanácsa!