Utoljára frissítve: szeptember 2, 2016

Komolyabbnak tűnő algoritmusfrissítést hajtott végre a Google. Hivatalos bejelentés egyelőre nincs, de jelentősen átalakult a találati lista.

A Seroundtable számolt be róla, hogy egy algoritmus-frissítés jeleit észlelte. Ami néhány órája még csak feltételezés volt, az mostanra szinte biztossá vált, hiszen rengeteg hozzászólás érkezett a cikkhez, és a hazai találati listán is jelentős átalakulásokat észleltünk.

Csak a saját weboldalunknál maradva az ite.hu jelenleg a hetedik helyen áll a keresőoptimalizálás kifejezésre, míg korábban a 23. helyen voltunk. Linképítés kulcsszóra jelenleg az első és második helyezés is a mienk, míg korábban csak az első hely volt az ite.hu oldalé. De természetesen ez csak egyetlen példa (amit publikussá tehetünk). Ügyfeleink oldalai illetve kulcsszavai esetén hasonlóan jelentős mozgásokat észleltünk.

Érdekes, hogy a nemzetközi adatok arra utalnak, hogy a mostani frissítés mintha jobban érintette volna az európai országok találati listáját. Kiemelten Nagy-Britanniából, Hollandiából, Lengyelországból, Spanyolországból és Németországból érkezett sok jelzés a helyezések változása kapcsán, miközben az USÁ-ban egyelőre viszonylag nagy a csend.

Érdekesség a fórumhozzászólások kapcsán, hogy többen emlegetik a Pingvin algoritmust, mivel egyesek szerint Pingvin által büntette oldalak kerültek ismét előre. Ilyen jellegű hozzászólások minden frissítéskor előbukkannak, így egyelőre a valóságtartalmuk kérdéses.

Néhány hónapja egyébként volt egy hasonló változás a találati listán, ami 24-48 órával később visszarendeződött. Úgy tűnik a mostani változások az akkor módosításoknak a tartósabbnak ígérkező változata. Vélhetően inkább az alapalgoritmus módosult, mint korábban is, nem a Pingvin, de egyelőre még nincs hivatalos reakció a Google részéről.

Hirdetés

hirdetés

Az algoritmusfigyelő eszközök is igen aktívak, a Mozcast régen látott magasságokba emelkedett, de erős aktivitást mutat az Algoroo. A Serpwatch is nagy aktivitást mutat.

Az tehát biztonsággal kijelenthető, hogy komoly algorimusfrissítés volt a Googlenál. Ennek természete azonban még kérdéses.

Érdemes még megjegyezni, hogy míg ma az alapalgoritmus frissült, addig a tegnapi napon a helyi, térképes találatokat rendező algoritmusnál is komoly változások voltak.

Amint többet megtudunk, frissítjük cikkünket.

 

 

 

 

Szerző: Szuhi Attila

Üdv! Szuhi Attila vagyok, az ITE.hu alapítója és főszerkesztője. Fő területem a keresőoptimalizálás és az online marketing. Speciális szakterületem a Google büntetések, a technikai SEO Audit és a linképítés.
Ha segítségre van szükséged, keress bátran.

Írd meg a véleményed!

Az e-mailcímed nem lesz nyilvános. A * jelölt mezők kötelezőek.

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Cikkek a témában

január 9, 2024

71MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Úgy néz ki elég komoly algoritmus frissítés

október 6, 2023

71MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás A Google két nap alatt útjára engedte

szeptember 22, 2023

71MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Ahogy írtam, jelenlege is fut a Google

március 29, 2023

71MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Korábbi cikkemben már beszámoltam róla, hogy a


INGYENES!

TÖLTSD LE A GOOGLE 100 SEO TANÁCSÁT

A Google 100 legfontosabb keresőoptimalizálási tanácsa!