Utoljára frissítve: március 3, 2014
Témakör: SEO

Ritkán foglalkozunk külpolitikával, de most eljött az ideje. Nézzük, hogy szerepel az ukrajnai válság az interneten és a közösségi médián.

Az Index tett közzé egy posztot, hogy a Twitteren az ukrajnai válság iránti érdeklődés meghaladja az Oscar gála iránti érdeklődést.
A Twitterrel az a gond, hogy idehaza meglehetősen kevesen használják, pedig mi inkább arra voltunk kíváncsiak, vajon idehaza, mennyire nagy az érdeklődés az ukrán helyzettel kapcsolatban.

Ennek feltérképezésére a Google Trends szolgáltatásait használtuk, és arra voltunk kíváncsiak, hogy az elmúlt 7, illetve 30 napban mennyire kerestek rá az emberek az Ukrajna, Krím és Oscar szavakra.

Annyit előzetesként, hogy a Google Trends egyelőre csak február 28-ig lát el, tehát a legutolsó adatok péntekről származnak.

Google Trends

Az jól látszik, hogy a Maidanon történt események idején volt a legnagyobb érdeklődés az Ukrajnai események iránt, vélhetően a mostani krízis még ezt is meghaladhatja majd, ám mint említettem, egyelőre csak péntekig lát el a Trends.
Az is látszik, hogy először szerdán jelent meg érdeklődés a Krím félsziget iránt, de onnantól robbanásszerű az érdeklődés növekedése, amely olykor az Oscar gála iránti érdeklődést is meghaladta.

Hirdetés

hirdetés

A Google fenti szolgáltatása persze nem csak a külpolitikai iránt érdeklődést mutatja meg, hanem nagyon jól használható más trendek követésére is, amit a keresőoptimalizálás és online marketing során is célszerű akár naponta használni.

Szerző: Szuhi Attila

Üdv! Szuhi Attila vagyok, az ITE.hu alapítója és főszerkesztője. Fő területem a keresőoptimalizálás és az online marketing. Speciális szakterületem a Google büntetések, a technikai SEO Audit és a linképítés.
Ha segítségre van szükséged, keress bátran.

Írd meg a véleményed!

Az e-mailcímed nem lesz nyilvános. A * jelölt mezők kötelezőek.

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Cikkek a témában

december 16, 2022

0MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Elkészültek a karácsonyi ajándék sorsolások. Az alábbi

szeptember 2, 2022

0MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás 2022 augusztusában 50 SEO szakértőt és ügynökséget

augusztus 26, 2022

0MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Ebben a cikkben összegyűjtöttem azokat a magyar

május 26, 2022

0MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Van néhány kihagyhatatlan SEO beállítás, amely nélkül


INGYENES!

TÖLTSD LE A GOOGLE 100 SEO TANÁCSÁT

A Google 100 legfontosabb keresőoptimalizálási tanácsa!