Utoljára frissítve: december 1, 2015
Témakör: Local SEO
mi ez? SEO hírek

Bár már nyár óta utaltak rá jelek, úgy tűnik most vált globálissá a Google-nak ez a lépése. Menekülőút azért van.

Miről is van szó? Amikor szeretnénk weboldalunk helyezését ellenőrizni, célszerűvé válik azt inkognitó módban megtenni, hiszen korábbi kereséseink befolyásolják a találati listát.

Az inkognító módban a felső menüben a keresőeszközökre kattintva lehetőség volt megadni helyünket. Ez alapértelmezetten az a város volt, ahol tartózkodtunk, de módosítható volt más városra is. Ez különösen akkor volt érdekes, amikor egy vidéki városból használtuk asztali gépünket, de a budapesti találati listára lettünk voltak kíváncsiak.

Korábban módosítható volt a helyünk, de mi már nyár óta észleltük, hogy ezt a funkciót időnként elvette a Google. Most azonban úgy tűnik globálissá vált a változtatás, ami ugyanis eddig csak szórványosan volt probléma, tegnap óta tömegessé és globálissá vált.

Érdekes módon tavaly már írtunk erről a problémáról egy cikket, éppen decemberben, tehát már akkor is kísérletezett ezzel a Google.

Miért probléma mindez?

SEO szempontból ez nagyon komoly gond, hiszen nem ellenőrizhető a találati lista, tulajdonképpen megszűnt az „általános” találati lista, és a helyezések fogalma is nagyon képlékennyé vált.

Hirdetés

hirdetés

Gondoljunk csak bele, egy SEO ügynökség szeretné ellenőrizni debreceni ügyfele helyezéseit, mondjuk a duguláselhárító szóra. Ha nem változtathat a hely adatait, nem fogja tudni, hogyan is áll ügyfele a helyi, debreceni lakosok számára.

Természetesen ez a probléma fordítva is létezik. A debreceni ügyfél mindig a debreceni találati listát látja majd, holott országos szinten ugyanarra a keresésre lehet jóval rosszabb helyen áll valójában.

A mostani változtatás tehát mindennek lehet nevezni, csak jónak nem. Ez a beállítás érthető lenne, amennyiben inkognító módban megmaradt volna a módosítás lehetősége.

Van-e lehetőség kerülőútra?

Van egy Google keresőparaméter, amivel lehet helyadatokat megadni, de ez nem teljesen azt az eredményt adja, amit a korábbi helyadatok megadása.
Ez a &near paraméter, amivel ország, város is megadható, például a

https://www.google.hu/search?q=időjárás&near=esztergom

kereséssel az Esztergomra vonatkozó „helyi” találati lista kérhető le.

Ez egy öszvérmegoldás, csak remélni lehet, hogy a Google idővel visszaadja a helyválasztás lehetőségét inkognító módban. Ha nem, akkor ez újabb hátrányos lépés a weboldaltulajdonosok és keresőoptimalizálók számára. De lassan már hozzászokhatunk az ilyen lépésekhez.

Szerző: Szuhi Attila

Üdv! Szuhi Attila vagyok, az ITE.hu alapítója és főszerkesztője. Fő területem a keresőoptimalizálás és az online marketing. Speciális szakterületem a Google büntetések, a technikai SEO Audit és a linképítés.
Ha segítségre van szükséged, keress bátran.

Írd meg a véleményed!

Az e-mailcímed nem lesz nyilvános. A * jelölt mezők kötelezőek.

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Cikkek a témában

március 15, 2021

5MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Keresztes Attila vendégcikke, online marketing és SEO

április 1, 2016

5MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás A Google lényegesen átírta ajánlásait, amely arra

december 9, 2015

5MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Már írtunk róla, hogy a Google néhány

december 2, 2015

5MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Úgy tűnik az egyik Google alkalmazott elszólta


INGYENES!

TÖLTSD LE A GOOGLE 100 SEO TANÁCSÁT

A Google 100 legfontosabb keresőoptimalizálási tanácsa!