Érdekes esettanulmányt osztottak meg egy bejegyzésről, ami több, mint 1 millió likeot kapott. Íme, a tanulságok.

Alapvetően keveset foglalkozunk a közösségi médiával, mert a Socialdaily ezt sokkal jobban csinálja helyettünk, de a mostani témának vannak SEO vetületei is.

A bejegyzést egy 130 ezres Facebook oldalon osztották meg, 2014. december 1-én, alig két perc múlva, máris 300 likeot kapott a bejegyzés. Nyolc órával később a kép már hatvan millió embert ért el, kétszázezer ember osztotta meg és harmincezer ember szólt hozzá. A Facebook egészén még döbbenetesebbek a számok, ott közel három millió likeot szerzett a kép és százezer embernél is többen szóltak hozzá.

Facebook viral

Nyilván ezek nem magyarországi számok, de ezek az adatok még az Egyesült Államokban is elképesztőek, a kép kiindulópontja pedig a 25 milliós Ausztrália

Mi történt ezután?

Új likeolók tömege

Az oldal likeolóinak száma ugrásszerűen nőtt, de talán nem olyan mértékben, ahogy vártuk volna. Az elkövetkező négy napban közel 30 ezer új like érkezett, amely demográfiailag szinte teljesen megegyezett a korábbi likeolókkal

Hirdetés

hirdetés

E-mailek sokasága

Az oldal több tucat e-mailt kapott, amelyben az emberek saját történetüket osztották meg, de érdekes módon sokan érdeklődtek a tetováló ember személyéről és elérhetőségéről is.

Forgalomnövekedés

Az oldal forgalma 24 óra alatt megháromszorozódott, a márkamegjelenés ugrásszerűen nőtt, ami segíthet az oldal üzleti modelljének fenntarthatóságában.

A Facebook algoritmus felkapta az oldalt

Nem mellékes módon a sikeres kép után, az oldal megosztásai sokkal népszerűbbek lettek a Facebook, lényegesen több embert értek el mint korábban, azaz a Facebook előnyt adott az oldalnak, legalábbis ideiglenesen.

Következtetések

A kép sikerében több tényező is szerepet játszott, így például az oldal likeolóinak legaktívabb időszakában került ki, és olyan történetről van szó, ami az érzelmekre hat, ez minden Facebook bejegyzés alapja, ha az sikeres akar lenni.

És hogy mi köze mindennek a SEO-hoz? Nos, nekünk is volt egy hasonló történetünk, amiről a későbbiekben majd beszámolunk, itt legyen egyelőre elég csak annyi, hogy a Facebook siker kihat a Google-ból érkező organikus forgalomra is. Részletek majd a következő bejegyzésünkben.

Szerző: Szuhi Attila

Üdv! Szuhi Attila vagyok, az ITE.hu alapítója és főszerkesztője. Fő területem a keresőoptimalizálás és az online marketing. Speciális szakterületem a Google büntetések, a technikai SEO Audit és a linképítés.
Ha segítségre van szükséged, keress bátran.

Írd meg a véleményed!

Az e-mailcímed nem lesz nyilvános. A * jelölt mezők kötelezőek.

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Cikkek a témában

augusztus 20, 2019

20MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás A hazánkban is igen népszerű közösségi portál

október 11, 2017

20MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Sejtettük, szinte tudtuk, de most lett először

március 8, 2016

20MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás A Facebook tavaly indította el Instant Article

február 24, 2016

20MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Imádom, vicces, hűha, szomorú, dühítő. Ezek az


INGYENES!

TÖLTSD LE A GOOGLE 100 SEO TANÁCSÁT

A Google 100 legfontosabb keresőoptimalizálási tanácsa!