Utoljára frissítve: augusztus 1, 2019
Témakör: SEO

A keresőoptimalizálás nagyjából egyidős a Google létezésével. A cégóriás 1998-ban remekül kitalálta és megoldotta azt, hogyan lehessen keresni az internetes weboldalak között. Ahogy teret hódított a világháló, megnövekedett a netes tartalmak száma, szükség volt szabályrendszer felállítására, mely alapján rangsorolni lehetett a honlapokat.

Ez a szabályrendszer egyre bonyolultabb lett, így megjelentek a SEO szakértők, szolgáltatók és úgy próbálták optimalizálni ügyfeleik oldalát, hogy minél előrébb kerüljenek a keresőben, bizonyos kulcsszavak, kifejezések beírása után. A mérleg másik oldalán pedig maga a Google állt, akinek egy idő után ez nem volt hasznos, a harc pedig a mai napig folyamatosan tart.

A kereső mára rengeteg tényező alapján vizsgálja az internet tartalmait, algoritmusai már öntanuló, mesterséges intelligenciával is rendelkeznek, melyek nem publikusak. A szakértők ezeket próbálják felismerni és alkalmazni a SEO technikák során. Mivel a folyamat tapasztalatok, kísérletezgetések és találgatások alapján zajlik, több hatásos, nem hatásos és semlegesnek tekinthető elmélet is létezik, így születtek meg a tévhitek, melyekről most beszélni szeretnék.

Az itt leírt pontok mind a saját véleményemet és álláspontomat tükrözik, az eddigi tapasztalataim alapján szedtem össze. Az ehhez felhasznált forrás ügyfelektől, fórumokról, közösségi médiából, cikkekből, illetve saját munkákból tevődik össze.

Tévhit: HTTPS használata: ha használom, akkor előrébb kerülök a találati listában

Először is szögezzük le, hogy van létjogosultsága, illetve szükséges is lehet a használata. Tény, hogy a Google már régóta elsődlegesnek tartja a meglétét, mi több a hivatalosan kiadott irányelveiben is szerepel, mint rangsorolási tényező. Ugyanakkor nincsen gyakorlati bizonyíték arra vonatkozóan, hogy valamely weboldal azért került volna hátrébb egy másikkal szemben, mert nem használt https-t.

https

Ha egyáltalán tényezőnek számít is, elhanyagolható a létjogosultsága az összképet tekintve. Egyszerűen nem tart még ott a technika, nagyon sokan nem használják, így nem lehet ezért hátrányban részesíteni ezeket a honlapokat, mert a felhasználói érdekek ellen menne. Javasolt egyébként, mert biztonságosabb a kapcsolat a http-nél, illetve webshop-ok, felhasználói adatok megadása esetén mindenképpen érdemes, de nem lesz negatív hatás a hiányában.

Hirdetés

hirdetés

Tévhit: Domain / honlap / megjelenés / stb. változtatásával ideiglenes visszaesésem lesz.

Nagyon, nagyon, ismétlem nagyon tévhit! 3 felkiáltójellel! Sokan panaszkodnak afelől, hogy honlapjuk változtatása esetén csökkent a látogatások száma, pozíciók visszaestek stb., ezért az a tévhit él az emberek fejében, hogy ez a változtatás miatt van. Zárjuk ki azokat a tényezőket, amennyiben hátrányos változtatás, vagy valamilyen hiba kreálása miatt történik baj. Lényegében új fejlesztés, költöztetés, arculat és dizájnváltás, felújítás, illetve megújulás miatt szokás módosítani weboldalt. Már pedig ennek azt a célt kellene szolgálnia, hogy utána jobb legyen.

Bármilyen ehhez hasonló módosulás esetén egyszerűen megengedhetetlen, hogy leállás, visszaesés történjen egy már meglévő, éles, működő rendszer esetén. Ha mégis bekövetkezik ez, akkor ott valami el lett rontva. Határozottan állítom, hogy megfelelő kontroll mellett, jó kezekben ilyen nem történik meg. Már pedig számtalan új fejlesztést követtem már végig, olyat is, ahol szinte minden megváltozott, 180 fokos fordulattal. A keretrendszer, a Domain, az összes URL, az egész struktúra, megjelenés, még a szöveges tartalom is. Egyetlen dolog maradt azonos, a téma, a relevancia.

Felújítás esetén nyilván ez mindig megmarad, hiszen ez az innováció lényege. Értelemszerűen, ha egy kínai étterem honlapjából készítünk egy biztosítási alkusz cég számára megjelenést, akkor gyakorlatilag minden korábbi előny elveszik, tehát az ilyentől tekintsünk el. Mikre érdemes akkor figyelni? Relevancia, URL-ek (meghagyni, átírni, megszüntetni, átirányítani), átirányítások, 404 hibák, halott URL-ek, címek, téma. Ez így nem sok, de mindegyiknél van olyan eset, amikor hetekig kell vele foglalkozni, de meg is lesz az eredménye. Az átirányítás egyik problémájára visszatérek a következő pontban, mert kiemelten fontos.

Tévhit: költöztetünk, változtatunk, irányítsunk mindent a főoldalra

Vagy másik oldalra, a gond, hogy nincsen kidolgozva egy átirányítási terv. Tipikus hiba az előbbi pontban beszélt módosítások esetén, hogy sokan nem jól használják az átirányítást. Pl. megváltozik teljesen az url struktúra, vagy új tartalmakat gyártunk, és a régieket 301 típussal ráirányítjuk a főoldalra, vagy egy gyűjtőoldalra. Nem jó! Rengeteg szignál elveszthet ilyenkor, ha ezt egy már jól működő, éles oldalnál tesszük.

Minden egyes átirányítást külön le kell kezelni a megfelelő módon, a megfelelő helyre kell, hogy mutasson. Ezeket bizonyos logika alapján lehet automatizálni, lehet csoportos átirányításokat végezni, de sajnos van olyan is, amikor muszáj manuálisan, egyesével. Mindez akkor fontos, ha szeretnénk megtartani a korábbi pozíciókat és előnyöket.

Tévhit: „Megseóztam”, beállítottam mindent, készen vagyok

Ilyen nincsen! Gyakran felmerülő kérdés SEO csoportokban, ahol valaki leírja, hogy beállította a SEO-t a weboldalán, netán vett egy SEO barát sablont, sőt még SEO bővítményeket is használ, beállította ezeket, minden mezőt kitöltött, megírt, de panaszkodik, hogy nem jönnek az eredmények. Mi ezzel a gond?

Eleve értelmezhetetlen az a kijelentés, miszerint „beállítottam a SEO-t”, mert az egy folyamat, nem lehet csak úgy beállítani. Olyan, mintha azt mondanám, hogy otthon beállítottam az áramot. Azt le és fel lehet kapcsolni, de egyébként az folyamatosan áramlik a vezetékekben.

technikai SEO

Való igaz, hogy vannak úgynevezett SEO beállítások, melyeket érdemes megtenni, nyilván erre gondolnak az illetékesek. De egyrészt ezt kismillió féleképpen lehet végezni (jól, rosszul, semleges hatást elérően), másrészt a keresőoptimalizáció az esetek többségében itt nem áll meg, ennyi kevés. Az egy folyamatos munka és küzdelem mind a Google keresővel, mind pedig a konkurenciával, akik szintén ugyanezt teszik, de ők ellenünk dolgoznak. Tény, hogy vannak olyan szegmensek, ahol elég egy jól beállított (optimalizált) weboldal, és hozzá már csak jó tartalmakat kell gyártani, így nem szükséges a folyamatos munka. Ilyen viszont kevés van, és előbb utóbb ezeket is megtalálják az optimalizálók, így átkényszerülve a témán belül is a folyamatos küzdelemre.

Gondoljunk csak arra, ha ilyen egyszerű lenne ez a folyamat, akkor mindenkinek előkelő pozícióban kellene lennie, az pedig lehetetlen, mert minden helyen csak 1 weboldal szerepelhet.

Visszatérve. El kell felejteni azt a tévhitet is, mely szerint van SEO barát sablon, illetve bővítmény, és akkor az mindent elvégez helyettünk. Okosak és hasznosak ezek az eszközök, de nem helyettesítik a tényleges munkát, sőt, nem megfelelő kezekben hátráltatják, vagy rontják a helyzetet. Egy honlap lehet jó és rossz függetlenül attól, hogy milyen rendszerrel készült (WordPress, Joomla, Drupal, egyedi stb.), ugyanúgy egy weboldal mögött lehet megfelelően alkalmazott keresőoptimalizálás függetlenül attól, milyen eszközöket (bővítményeket) használtunk fel, vagy nem.

Tévhit: SEO szövegírás – Van ideális kulcsszó sűrűség, előfordulás

Nincsen olyan, hogy SEO szövegírás. Ez egy kitalált kifejezés, amire nagyon sokan keresnek, ezért ez egy öngerjesztő láncreakciót indított be, így kénytelenek vagyunk használni. Ugyanakkor tartalmat építeni, kreálni mindig a célközönségnek, felhasználóknak kell. Ha nekik hasznos, őket érdekli, akkor a Google kereső is ennek megfelelően kezeli a kérdéses tartalmat az organikus találatok között. Ugyanakkor ez a tartalom lehet minőségi és rossz is, amit szintén felismer a kereső. Ha kicsi a szókincs, sok a nyelvtani és helyesírási hiba, ha értelmezhetően kiolvasható a szövegből, hogy az nem kompetens, akkor az a rangsorolásnál hátrányt jelent. Természetesen, mint mindenhol máshol, itt is mindig van kivétel, és ezt a Google is felülbírálja, ha pl. a rossz minőségű tartalom nagyon is fontos a felhasználóknak, akkor az ő érdekeit szolgálja ki.

Nincsen olyan, hogy ideális kulcsszó sűrűség. Nem érdemes halmozni a kulcsszavakat a szövegben, mert káros, kismértékben sem. Forduljanak elő, de ne zavaró módon. Sőt, az sem feltétlenül baj, ha egy adott kifejezés, szó nincsen a tartalomban, de a szövegkörnyezetből értelmezhető, ugyanis ebben az esetben a Rankbrain algoritmus is felismeri ezt a „láthatatlan” kulcsszót. Az általános iskola nyelvtanórán tanultakat alkalmazzuk bátran: jó fogalmazás, szóismétlések, hibák elkerülése, figyelemfelkeltő, rövid címek stb.

Tévhit: a linképítés halott, a linkek nem is fontosak

Többen hangoztatják ezt, de vajon mi a közös bennük? Az, hogy értek el sikereket linkek nélkül is. Azzal nem vitatkozom, hogy ez lehetséges, mert természetesen van ilyen. Az okok között viszont már van szórás, de a lényeg, hogy könnyen megmagyarázható a jelenség. Például könnyű a téma, olyan kifejezésre van jó pozícióban, amire nagyon kicsi vagy nulla a verseny. Az is lehetséges, hogy az adott tartalom egy erősebb honlapon jelent meg, így a bizalom miatt rangsorolta jól a kereső úgy, hogy az adott cikkre nem mutat link.

linképítés

Előfordul olyan is, hogy igazán jó és érdekes tartalmat állított elő az illető, amit szeretnek a felhasználók, és ezt a Google is jutalmazza, nem éppen gyenge versenyben is. De ha már más is alkalmazza, akkor életbe lép a többi tényező, így önmagában kevés marad a jó tartalom. Ott van a véletlenszerű faktor is, amit szintén alkalmaz a kereső. Ebben az esetben véletlenül kerül egy oldal jó pozícióba, a tulajdonos pedig azt hiszi, hogy ő csinált valamit jól. Tudnék még sorolni okokat, de inkább lépjünk tovább.

A lényeg, hogy erős szegmensben, illetve olyan körülmények között, ahol sokan használják a hasznos SEO technikákat és folyamatokat, bizony életbe lép a linképítés fontossága, tehát nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt.

Tévhit: Kell egy honlap és elég a linképítés

Tény, hogy a Google a rangsorolásnál kiemelkedő figyelemmel vizsgálja a linkeket. A fenti gondolatban pedig leírtam a linképítés szükségszerűségét is. Ráadásul az 1998-ban kitalált szabadalom, a PageRank is a linkek elemzésére épült, ami végül 2016-ban meg is szűnt. Bár egyes elméletek szerint továbbra is létezik, felhasználja a Google, csak nem nyilvánosak az értékek.

Viszont önmagában kevés lehet a linképítés még akkor is, ha az prémium. Természetesen itt is vannak kivételek, gyenge versenyben, de most ettől tekintsünk el. Ha meg kellene mondanom, mely tényezők befolyásolják az organikus találatok között elért pozíciónkat, akkor hármat sorolnék fel:

  • Tartalom: megfelelő minőségű és hasznos
  • Linkek: ezen belül iszonyatosan sok tényező van
  • Felhasználói élmény: ez vonatkozik a navigációra, megjelenésre és arra, hogy érdekes legyen a tartalom, kapja meg a választ a kérdésére, problémájára az érdeklődő.

A 3 tényezőből látszik, hogy önmagában a linképítés kevés. Régen elég volt, de az olyan régen volt, hogy már beszélni sem érdemes róla. Ráadásul a linkek működésének a hátterében is gigantikus méretekben felhalmozódott információ áll a Google birtokában, így nagyon sok múlik azon is. Lehet jól, rosszul, semleges hatást elérően. Minden számít, mindennel. Nem csak egy külön cikket, hanem több cikket érdemelne ezek kielemzése.

Csak tőszavakban: a linkek száma, minősége, kora, szövegkörnyezete, témája, pozíciója, típusa, technikája. Anchor: kulcsszavasan, nem kulcsszavasan, URL-esen, nem URL-esen, mindegyik esetében van, amikor jó, rossz, semleges. 1 link nem link, sok link, nem elválasztható link. Linkek kapcsolata, összehangolódása, teljes linkháttér vizsgálat stb. Lehet 2 versenyzőnek ugyanaz a linkháttere, de mégis eltérő különbségek tapasztalhatók, mert máshogyan volt felhasználva az erőforrás. Továbbá valakinél lehet egy link gyenge, káros, míg valakinél közel ugyanaz előnyös, akár azonos relevancián belül is.


FRISSÍTVE:


Tévhit: PageSpeed Insight értékek: minél magasabb, annál előrébb kerülök

Ez megint csak hivatalos Google álláspont, azonban a valóság itt is, mint máshol is, ettől némileg eltér. Először is leszögezném azt, hogy fontos egy oldal betöltődésének a sebessége. Ez közvetlen és közvetett (felhasználói élmény) módon is hatással van a rangsorolásra.

Az oldal betöltésének a sebessége viszont nincsen arányban az Insight értékekkel. Lehet pl. egy jó számokkal rendelkező oldal lassabb, mint egy rossz értékekkel rendelkező. A másodpercben mért idő mindenképp fontos. Ezt érdemes 3 mp alatt tartani, az 1-2 mp pedig már ideálisnak, zavarmentesnek mondható. Ugyanakkor a kereső ténylegesen akkor kezeli hátrányként ezt az időt, ha az nagyságrenddel, 10, 20, 30 másodperccel magasabb.

A fent megnevezett eszköz értékeire az én irányadásom az, hogy legyen 30-50 felett. Ha ez megvan, akkor a gyakorlati tapasztalat az, hogy lehet 38 vagy 97, nem fog előnyt élvezni a nagyobb szám, tehát teljesen felesleges erre túlságosan sok időt ráfordítani. Persze aki megteheti, tegye, mert hátrány nem lesz belőle, de ugyanezt a kapacitást hasznosabb dolgokra is lehet használni a SEO-ban.

Írta: Nagy Arnold SEO Szakértő, SeoPont.hu

Szerző: Nagy Arnold

2007 óta, napi 8-12 órában a SEO rejtelmeit kutatom, a megfelelő és eredményes eszközöket alkalmazom sajátos, egyéni módszerekkel. A cél: ügyfeleink online sikereinek növelése.

Írd meg a véleményed!

Az e-mailcímed nem lesz nyilvános. A * jelölt mezők kötelezőek.

  1. Jó összeállítás, elég sok ügyfelemnek kell ezeket elismételgetni, mire felfogja, hogy mi fog történni 😀

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Cikkek a témában

december 16, 2022

136MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Elkészültek a karácsonyi ajándék sorsolások. Az alábbi

szeptember 2, 2022

136MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás 2022 augusztusában 50 SEO szakértőt és ügynökséget

augusztus 26, 2022

136MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Ebben a cikkben összegyűjtöttem azokat a magyar

május 26, 2022

136MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Van néhány kihagyhatatlan SEO beállítás, amely nélkül


INGYENES!

TÖLTSD LE A GOOGLE 100 SEO TANÁCSÁT

A Google 100 legfontosabb keresőoptimalizálási tanácsa!