Büntetős kedvében van a Google. Ma kora hajnalban az egyik legismertebb vendégblog hálózatot büntette le a Google.

Matt Cutts, a Google webspam elleni osztályának vezetője Twitter üzenetben jelentette be, hogy lebüntették az egyik nagy vendégblog hálózatot, de nem nevesítette melyikről van szó.
Matt már januárban a vendégbloggolás haláláról írt, ami elég nagy felháborodást keltett a webmesterek körében, és mi is beszámoltunk róla. Most cselekvésre is elszánta magát a Google.

A januári figyelmeztetések ellenére a vendégbloggolás élt és virult, és szépen hozta a helyezéseket, ám a mai napon ez részlegesen megváltozott, az egyik nagy hálózat büntetésével. Ez volt ugyanis az első ismert Google akció a vendégbloggolás ellen.

Matt Cutts nem közölte melyik hálózatról van szó, ám a webmester közösség hamar kiderítette melyik oldalról van szó. Ez pedig nem más, mint a MyBlogGuest.com oldal, amit a legtöbb keresőoptimalizáló ismer (az oldal révén kb 260 ezer cikk született). Az oldal bevallott célja a blog tulajdonosok és a vendégbloggerek összehozása, ám hivatalosan csak a Google irányelveinek megfelelő.
Az oldal tulajdonosa, aki neves SEO szakértő, nemrégiben kelt ki egy cikkben a Google ellen, éppen a vendégbloggolás büntetése miatt.
A bejegyzés elég nagy port kavart, és talán nem véletlen, hogy a Google pont ezt a vendégblog hálózatot büntette le elsőként.

Ann Smarty szintén Twitterben jelentette be, hogy ők voltak az a vendégblog hálózat, amelyet a Google lebüntetett, de véleménye szerint ez csak az oldalukat érintette, a publikálókat nem.

Érdekes történet, különösen, hogy azt a bloghálózatot büntette a Google, amely kikelt a Google ellen. Óvatosan a kritikákkal? Vagy, ahogy Ann Smarty fogalmazott a Google nem maga az Internet, hanem csak része annak, és nélküle is lehet boldogulni?

Hirdetés

hirdetés
Szerző: Szuhi Attila

Üdv! Szuhi Attila vagyok, az ITE.hu alapítója és főszerkesztője. Fő területem a keresőoptimalizálás és az online marketing. Speciális szakterületem a Google büntetések, a technikai SEO Audit és a linképítés.
Ha segítségre van szükséged, keress bátran.

Írd meg a véleményed!

Az e-mailcímed nem lesz nyilvános. A * jelölt mezők kötelezőek.

  1. „Ann Smarty szintén Twitterben jelentette be, hogy ők voltak az a vendégblog hálózat, amelyet a Google lebüntetett, de véleménye szerint ez csak az oldalukat érintette, a publikálókat nem.”

    Közben már úgy fest, hogy mégis

    searchengineland.com/googles-matt-cutts-implies-myblogguest-publishers-will-receive-penalties-many-begin-receiving-manual-action-notifications-187122

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Cikkek a témában

október 4, 2023

0MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Úgy tűnik szeptember második felében sok magyar

augusztus 28, 2023

0MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Akinek weboldala van, vagy linképítéssel foglalkozik azt

április 14, 2023

0MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Hogyan lehet helyreállítani egy webáruházat egy súlyos

december 13, 2016

0MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás A Google szóvivője leszögezte, hogy csak az


INGYENES!

TÖLTSD LE A GOOGLE 100 SEO TANÁCSÁT

A Google 100 legfontosabb keresőoptimalizálási tanácsa!