Ahogy tegnap is írtuk újabb és újabb információk érkeznek a Google-tól a SMX konferenciának köszönhetően. Most a Pingvin került szóba.

Gary Illyés a Google Webmester Trendelemzője egy beszélgetés során bejelentette, hogy a Google jelenleg is dolgozik azon, hogy a Pingvin futását folyamatossá tegye. Erre vonatkozó hírek már korábban is voltak, de ez a megerősítés azért is fontos, mert Matt Cutts, a Google webspam osztályának távozása után Gary Illyés vette át a PR feladatokat Matt Cutts-tól, így tehát az információ a Google magasabb köreiből került megerősítésre.

Illyés egyúttal elnézést is kért, amiért a Pingvin ilyen lassan frissül, de mint elmondta, ennek az az oka, hogy dolgoznak a fejlesztésen. Illyés elmondta, hogy ez komoly kihívás elé állítja a Google-t, mivel jelentősen át kell alakítaniuk a Pingvin algoritmust a folyamatos futáshoz. Ugyanakkor a céljuk az, hogy a későbbiekben a Pingvin folyamatosan fusson, és ne legyen szükség manuális frissítésre.

A folyamatos futású Pingvin algoritmusra ugyanakkor még várni kell. Illyés elmondása szerint a fejlesztések még hónapokat vesznek igénybe és nem tudja megmondani annak várható időpontját.

Érdekes, hogy azt is elmondta, hogy míg a Pingvin folyamatos futása bár nagy kihívás, megoldható, és dolgoznak is rajta, ugyanakkor a Panda frissítése továbbra is manuális marad, és nehezen tudja elképzelni, hogy az bármikor automata üzemmódban tudjon futni.

Ez a bejelentés meglehetősen érdekes, hiszen külső szemlélőként nehezen érthető, hogy a Panda frissítése miért igényel feltétlenül manuális beavatkozást.

Hirdetés

hirdetés

A Pingvin kapcsán már tavaly szállingóztak a hírek arról, hogy a Google dolgozik az automata üzemmódon, és vélhetően csak annak elhúzódás miatt került sor egy manuális adatfrissítésre tavaly októberben. Illyés mostani bejelentése alapján könnyen elképzelhető még az is, hogy idén sem vált át a Google Pingvin algoritmusa folyamatos üzemmódba.

Aki esetleg nem lenne járatos a témában, a Pingvin algoritmus a manipulatív linképítést bünteti, kiemelten a kulcsszavas horgonyszövegek túlzott használatát. Ez első Pingvin algoritmus 2012. áprilisában futott le, legutóbb 2014 október-december folyamán volt egy lassú adatfrissítési folyamat.

Szerző: Szuhi Attila

Üdv! Szuhi Attila vagyok, az ITE.hu alapítója és főszerkesztője. Fő területem a keresőoptimalizálás és az online marketing. Speciális szakterületem a Google büntetések, a technikai SEO Audit és a linképítés.
Ha segítségre van szükséged, keress bátran.

Írd meg a véleményed!

Az e-mailcímed nem lesz nyilvános. A * jelölt mezők kötelezőek.

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Cikkek a témában

szeptember 20, 2017

49MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Egy éve indult útjára a Google folyamatos

június 27, 2017

49MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Ismét szóba került a Panda-algoritmus, Gary Illyés

október 17, 2016

49MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás A Google helyreigazítást adott ki a Pingvin

október 14, 2016

49MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Bár korábban nem ezt mondta a Google,


INGYENES!

TÖLTSD LE A GOOGLE 100 SEO TANÁCSÁT

A Google 100 legfontosabb keresőoptimalizálási tanácsa!