Az elmúlt napokban már beszámoltunk róla, hogy jelentősebb algoritmusfrissítést hajtott végre a Google. Lehet, hogy a webáruházak és a brandkeresések voltak a középpontban?

Az algoritmusfrissítésről több feltételezés is napvilágot látott, így egyesek Pingvin, mások Panda jellegű mozgásokat észleltek, ám a Google közölte, hogy a változásoknak nincs köze sem a Pandához sem a Pingvinhez.

Marcus Tober, a SearchMetrics alapítója vasárnap tett közzé egy bejegyzést, amely a cég óriási adatain alapulva igyekezett felderíteni a frissítés hátterét.

Tober leírja, hogy úgy tűnik a Google még most is dolgozik az algoritmuson, mert visszarendeződések még vasárnap is észlelhetőek voltak (megjegyzés: mi a hazai piacon hétfőn is észleltünk visszarendeződést).

Az adataik szerint a frissítés elsősorban az e-kereskedelmi szférát érintették, azon belül is elsősorban azokat a kifejezéseket, amelyre jelentős keresési forgalom van. Az érintett oldalak elsősorban webáruházak, ár-összehasonlító oldalak, viszonteladók, de nem kizárólag.

A változások alapvetően két mintázatot rajzoltak ki. Az egyik néhány pozíciós helyezésváltozást jelentet, a másik büntetés jellegű, jellemzően az első százból való kikerülést eredményezte.

Hirdetés

hirdetés

Márkakeresések

A Searchmetrics azt is jelezte, hogy a változások nagyban érintették a márkakereséseket, és azok elütéseit (pl:addidas, két D-vel és hasonlóak). A változásnak elsősorban a nagy márkák a nyertesei, és úgy tűnik a Google igyekszik megtisztítani a találati listát a márkaelütéseket kihasználó oldalaktól.

Mobilkeresések

Tober megjegyzi azt is, hogy a változások érinthették a mobilkereséseket is, előnybe kerülhettek a mobilra is optimalizált oldalak, de ezt egyelőre kevesebb adat támasztja alá.

Szerző: Szuhi Attila

Üdv! Szuhi Attila vagyok, az ITE.hu alapítója és főszerkesztője. Fő területem a keresőoptimalizálás és az online marketing. Speciális szakterületem a Google büntetések, a technikai SEO Audit és a linképítés.
Ha segítségre van szükséged, keress bátran.

Írd meg a véleményed!

Az e-mailcímed nem lesz nyilvános. A * jelölt mezők kötelezőek.

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Cikkek a témában

január 9, 2024

60MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Úgy néz ki elég komoly algoritmus frissítés

október 6, 2023

60MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás A Google két nap alatt útjára engedte

szeptember 22, 2023

60MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Ahogy írtam, jelenlege is fut a Google

március 29, 2023

60MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Korábbi cikkemben már beszámoltam róla, hogy a


INGYENES!

TÖLTSD LE A GOOGLE 100 SEO TANÁCSÁT

A Google 100 legfontosabb keresőoptimalizálási tanácsa!