Egyre gyakrabban találkozom azzal a kérdéssel, hogy miért van az, hogy egyes weboldalakról több aloldal is megjelenik a találati listán. Összefoglaltuk a tudnivalókat.

Miről is van szó?

Talán egy képernyőelvétel mindennél többet elmond:

webhelylinkek

Jól látható, hogy a főoldal mellett több aloldal linkje és leírása is megjelenik kettes oszlopban. A fenti képen 10 látható, de ez lehet, 2, 4,6 vagy éppen nyolc is. Hogy mitől függ a száma arra majd később kitérünk.

Egy kis nevezéktan

Először egy kis nevezéktan. A fent látható jelenséget „sitelinks”-nek nevezzük, magyarul pedig webhelylinkek (pontosabban belső linkek, ami persze mást is jelent) a neve, legalábbis a Google hivatalos súgóoldala szerint. A későbbiekben mi is ezt használjuk, de pár dologra érdemes még kitérni.

Gyakran nevezik ezt a megjelenési formát „Authority Site”-nak is. Az elnevezés nem hivatalos. Ha visszalépünk az időben, egészen 2007-ig, akkor a legnagyobb magyar SEO fórumon olvasható ez az elnevezés.

Hirdetés

hirdetés

A sitelinkek ekkor jelentek meg, és ebben az időben nem volt még hivatalos név, így kapták meg a magyar keresőoptimalizálóktól ezek a weboldalak az Authority site elnevezést. És hogy miért érdekes mindez?

Azért mert az elnevezés találó. Az Authority Site, annyit tesz, mint tekintélyes oldal, és valóban a webhelylinkeket általában a tekintélyes oldalak kapják meg. Ma már kisebb oldalak is megjelenhetnek így, de ehhez élvezniük kell a Google bizalmát.

A webhelylinkek elnyerése

Lássuk mit árul el a Google a webhelylinkekről:

„A keresési eredményekben csak akkor jelenítünk meg a webhelyen belüli oldalakra mutató belső linkeket, ha azok hasznosak lehetnek a felhasználók számára.”

Az első idézet már egy nagyon fontos dolgot mond el. Akkor jelenik meg, ha az a Google szerint hasznos a felhasználó számára.

Mikor lehet annyira fontos a belső linkek megjelenítése, hogy az a többi weboldalt háttérbe szorítsa?

Nos, akkor, ha valaki kifejezetten cégnévre, vagy domainnévre keres. Ezért van az, hogy a webhelylinkek leggyakrabban akkor jelennek meg, ha cégnévre, vagy domainnévre keresünk.

Fontos tanulság tehát, hogy egy weboldal nem minden esetben kapja meg a webhelylinkeket, hanem csak bizonyos keresésekre.

Az ite.hu például megkapja, ha az „ite.hu” kifejezésre keresünk rá, de a „linképítés” keresésre noha elsők vagyunk nem kapjuk meg. A Google tudja, hogy ha valaki az ite.hu-ra keres rá, akkor annak tényleg hasznos a webhelylinkek megjelenítése, de ha linképítésre, akkor bár megérdemeljük az első helyezést, de a webhelylink már rontaná a felhasználói élményt?

Honnan tudja mindezt a Google? Pontos információnk nincs, de vélhetően a cégeket és weboldalakat entitásokként kezeli, ami segíthet az ilyen keresések azonosításában, valamint az átkattintási arány is nagyban segítheti a webhelylinkek megjelenítését.

Ha egy keresőkifejezésre az adott weboldal kiugróan 80-95%-ban kapja meg az átkattintást, akkor vélhetően megfogja kapni a webhelylinkeket is. Ilyen magas átkattintási arány viszont csak cég vagy márkanév, esetleg domainnév esetén fordulhat elő a legtöbb esetben.

A belső linkek automatikusak

Jöjjön a következő idézet a Googletól:

„Jelenleg a belső linkek teljesen automatikusak.”

Magyarán szólva nincs beleszólásunk abba, hogy mely aloldalak jelenjenek meg, ezt a Google automatikusan választja ki.

Még két hónappal ezelőtt a Search Console-ban lehetőség volt kizárni bizonyos aloldalakat, azaz kiválasztani azokat az url-eket, amelyeket semmiképpen nem szerettünk volna látni a webhelylinkek között, de a Google ezt a lehetőséget megszüntette.

Most a választás teljesen automatikus, de azért nem logikátlan. Jellemzően a legnépszerűbb aloldalainkat választja ki, de azért a válogatás távol áll a tökéletestől.

Technikai feltételek

A válasz két részre bontandó. Az első a technikai kérdés. A Google súgója így beszél erről:

„Rendszerünk elemzi webhelye hivatkozási struktúráját, és megkeresi azokat a hivatkozásokat, amelyek segítségével a felhasználók időt takaríthatnak meg, és gyorsan megtalálhatják a keresett információkat.”

„Amennyiben az Ön webhelyének struktúrája nem teszi lehetővé, hogy az algoritmusok megfelelő, belső linkeket találjanak, vagy úgy gondoljuk, hogy ezek a linkek nem relevánsak a felhasználói lekérdezések szempontjából, akkor nem jelenítjük meg azokat.”

„Vannak azonban olyan bevált módszerek, amelyek követésével javíthatja a belső linkek minőségét. Webhelye belső linkjeinek esetében például használjon informatív, tömör, ismétlés nélküli horgonyszövegeket és alt szövegeket.”

Három idézet, a lényeg röviden összefoglalva az, hogy a jó belső linkstruktúrával segíthetjük a webhelylinkek összeállítását a Google számára.

Nem kell nagy misztikumra gondolni. Ha van egy menürendszerünk a felső, vagy oldalsávban, és a weboldalaink össze vannak linkelve (azaz kattintgatva bármely aloldalt el tudunk érni) akkor tapasztalataink szerint a feltételek adottak.

Van egy strukturált adat, amely segítheti a webhelylinkek létrejöttét. Ez a SiteNavigationElement struktúrált adat. Használatáról a Schema.org oldalon találsz bővebb információt.

Fontos, hogy ez nem feltétele a webhelylinkek létrejöttének, tehát azok ezen strukturált adat nélkül is megjelennek a találati listán. Ez inkább csak egy kis mankó a Google számára. A prioritást a felhasználók keresései és az oldalstruktúra határozza meg.

Hogyan szerezhetem meg a sitelinkeket?

És a végére a legizgalmasabb kérdés. Hogyan szerezheti meg a weboldalam a webhelylinkeket? A kérdés összetett, nagyon röviden megfogalmazva azonban, amire szükség van az a bizalom.

A kérdés mindig az, hogy milyen típusú keresésre bukkan fel a webhelylink?

Ha a keresőbe domainnevünket írjuk be, akkor a legtöbb esetben megjelenik a sitelink. Igen gyakori, hogyha elhagyjuk a .hu végződést, akkor már kevesebb belső link jelenik meg, mondjuk 10 helyett csak négy.

Ez attól is függ, hogy domain, vagy éppen márkanevünk mennyire egyedi és eredeti. Ha olyan köznévről van szó, ami más jelentést is hordoz, akkor igen kis esélyünk van, hogy megjelenjenek a webhelylinkek, hiszen sok olyan kereső is lesz, aki nem biztos hogy ránk keresett, hanem valamely kapcsolódó szóra. Pl.: az Apple jelentheti a céget, de az almát is.

Általában a nagy márkák sokkal jobb eséllyel kapják meg a köznevekre is a webhelylinkeket, mint a kis oldalak, hiszen sokan keresnek rá a cégnévre.

Jó példa erre Magyarországon a „használ autó” keresőkifejezés, amelyre a hasznaltauto.hu oldal felbukkan webhelylinkekkel. Ez nagyfokú bizalmat sugall a Google részéről. Hasonló a helyzet az „esőtánc” kifejezésre, ami egyszerre egy weboldal neve és egy köznév. Az esotanc.hu mégis megkapja a webhelylinkeket, mert havonta több tízezer ember keres rá az oldalra a Googleban.

esotanc

Általában, de nem minden esetben ha egy weboldal nevére keresnek a felhasználók, akkor az jó eséllyel megkapja a sitelinkeket saját domainnevére (ezt ellenőrizhetjük a Search Console keresési forgalom menüpontjában). Ismerek azonban olyan weboldalt, amelyre nem keresnek, de mégis megkapja. Ilyen esetben talán a direkt forgalom segítheti a sitelinkek generálódását.

A másik kérdés a linkek kérdése. A tapasztalat azt mutatja, hogy a sok linkkel rendelkező weboldalak jobb eséllyel kapják meg a webhelylinkeket, de van itt is kivétel ismerek olyan weboldalt, amely nulla külső hivatkozással rendelkezik, mégis megkapta a sitelinket.

A tartalom és annak minősége. Igen gyakori, hogy olyan weboldalak, amelyek sok linkel rendelkeznek, de tartalmuk gyenge, és spam jelleget mutatnak nem kapják meg a sitelinkeket. Erre jó példa a hazai linkkatalógusok egy része.

A kérdés tehát összetett. Vélhetően a linkek, a márkakeresések, és a weboldal minősége, esetlegesen a direkt keresés, és az organikus forgalom együttesen határozzák meg, hogy megkapjuk-e a sitelinket.

Ronthatja esélyeinket, ha cég, vagy domainnevünk többértelmű, vagy más hasonló nevű entitások is léteznek. Az ankert.hu oldal nem kapja meg a sitelinkeket, mert létezik egy népszerű Anker és egy Anker’t nevű hely is.

ankert

A megjelenő sitelinkek száma egyfajta relevancia és bizalmi jelző is. Minél több jelenik meg az adott keresőkifejezésre weboldalunk annál hitelesebb, hasznosabb és relevánsabb. Ha sikerül egy általános értelmű szóra is megjelennünk, az már hatalmas eredmény, ehhez általában kulcsszavas domainnév is kell.

Végül annyit, hogy a sitelink nem csak előnyt ad, de egyben mutatja azt is, hogy mit gondol a Google weboldalunkról.

Maradt kérdés benned? Írd meg a hozzászólásokban, igyekszünk rá válaszolni.

Szerző: Szuhi Attila

Üdv! Szuhi Attila vagyok, az ITE.hu alapítója és főszerkesztője. Fő területem a keresőoptimalizálás és az online marketing. Speciális szakterületem a Google büntetések, a technikai SEO Audit és a linképítés.
Ha segítségre van szükséged, keress bátran.

Írd meg a véleményed!

Az e-mailcímed nem lesz nyilvános. A * jelölt mezők kötelezőek.

  1. Én is észrevettem ezt a jelenséget. A saját példám az, hogy a „reiki” szót beütve a google.hu keresőbe kiadja a
    „jikidenreiki.hu/hogyan-hat-a-reiki-kezeles – Mi a reiki és hogyan működik a reiki kezelés? – Jikiden Reiki” (1. helyezés) oldalt, ugyanakkor látja, hogy az bejegyzésből linkelve van és témában releváns ez a bejegyzésem is:
    „jikidenreiki.hu/mi-a-reiki – Mi a reiki? – Jikiden Reiki” (2. helyezés)

    Hiába a google tényleg egyre okosabb és egyre jobban érti a szöveg tartalmát.

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

Cikkek a témában

május 11, 2023

69MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás A Google az I/O konferencián bemutatta milyen

december 12, 2022

69MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Úgy tűnik, hogy a Google már magyar

október 19, 2022

69MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Ebben a cikkben röviden elmagyarázom mi az

október 12, 2022

69MEGOSZTÁSFacebookFeliratkozás Mitől függ a Google találati listán elért


INGYENES!

TÖLTSD LE A GOOGLE 100 SEO TANÁCSÁT

A Google 100 legfontosabb keresőoptimalizálási tanácsa!